Csalódástól tartanak

Országszerte több mint 19.000 üzleti tervet nyújtottak be kezdő vállalkozók a Startup Nation Románia programra, amely ígéretek szerint egyenként legtöbb 200.000 lejjel támogatja az idén bejegyzett cégeket.

Kovács Zsolt

2017. szeptember 13., 00:182017. szeptember 13., 00:18

Országszerte több mint 19.000 üzleti tervet nyújtottak be kezdő vállalkozók a Startup Nation Románia programra, amely ígéretek szerint egyenként legtöbb 200.000 lejjel támogatja az idén bejegyzett cégeket.

A pályázatok elbírálása egyelőre araszol, a pályázókat pedig aggasztja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokért felelős minisztériumtól nem érkezik hivatalos tájékoztatás, miközben a sajtóból úgy értesültek, nincs pénz ennek a programnak a finanszírozására. Az illetékes hatóság ígérete szerint szeptember 27-ig elbírálják a pályázatokat, számítások szerint idén 9500 cégnek van esélye, hogy megkapja a finanszírozást. A kezdő vállalkozókat viszont az aggasztja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokért felelős miniszter, Ilan Laufer a napokban megerősítette: jelenleg valóban nincs pénz a programra, de abban bíznak, hogy a szeptember végi költségvetés-kiegészítéskor kiutalják a szükséges összeget.

Egy pályázó lapunknak úgy nyilatkozott: reményt keltett a pályázati lehetőség, amely nyomán több ezer fiatalt alapított céget, és félő, hogy csalódás lesz belőle. Aggasztó az is, hogy a nyertesekkel megkötendő szerződés felmenti a felelősség alól a finanszírozót abban az esetben, ha a programra nincs költségvetési pénz. Pesszimista forgatókönyv szerint ugyanis az aláírt szerződés birtokában a vállalkozó bankhitelt vesz fel, és nagy bajba kerülhet, ha végül nem kapja meg a neki járó pályázati összeget.

A kis- és középvállalkozók területi hivatalának marosvásárhelyi igazgatója, Török Csaba is türelmet kért, és elmondta: folyamatos a pályázatok elbírálása, és amint egy iratcsomó átment a szűrőn, értesítik a vállalkozót, és megkötik vele a szerződést. Hozzátette, elenyészően kevés, mindössze 8 százalék a sikertelen pályázók aránya, és várhatóan az állami költségvetés kiigazítása során az alapján különítenek el pénzkeretet, hogy mekkora lesz a megítélt támogatások összege. A Startup Nation program iránt Háromszéken is nagy az érdeklődés, sokan alapítottak céget és nyújtották be támogatási igényüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés