Hirdetés

Áldozatokra emlékeztek

Történelmi egyházaink, az RMDSZ, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és vitézi rendek képviselői, valamint Barcaföldvár, Brassó, Bélafalva, Bölön, Hidvég, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Uzon és Ürmös magyarságának küldöttei hajtottak fejet a barcaföldvári egykori haláltábor tömegsírján emelt emlékműnél. Az ártatlanak áldozatok előtti tiszteletadásra immár hagyományosan november 4-én, a nemzeti gyász napján került sor 165 személy részvételével.

Hirdetés

Első hely a PADIF-on

Október végén a Szilágycsehen megtartott Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválón (PADIF) vettek részt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad fiataljai, ahonnan első helyezéssel tértek haza.

Első hely a PADIF-on
Első hely a PADIF-on
2017. november 06., hétfő

Első hely a PADIF-on

Hirdetés
2017. november 06., hétfő

Medvelesen és őzbakvadászaton Erdőfülén

Az előrejelzések szerint napos időre számíthatunk, ami jó hír, de valamiért mégis a szorongás érzése kerülget. Izgulok, talán azért, mert egy új helyzet előtt állok, most megyek először úgy medvelesre, hogy kint is alszom. Persze ez csak nekem medveles, mert a vadőrnek napi feladat a vadakat etetni.

Medvelesen és őzbakvadászaton Erdőfülén
Hirdetés
2017. november 06., hétfő

Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat

Megkezdte működését a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Hegyimentő Közszolgálat. November 3-án, első bevetésükön sikeresen teljesítettek.

Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat
Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat
2017. november 06., hétfő

Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat

2017. november 06., hétfő

Lenin és a peches postás

Nem győzöm ismételni, a dolgok összefüggnek. Tetteinknek következményei vannak. Amit vetünk, learatjuk előbb-utóbb. Az élet cinizmusa viszont úgy intézi, hogy gyakran ártatlan utódok és olyanok a nyögve aratók, akiknek semmi közük elődeik blődségéhez.

Lenin és a peches postás
Lenin és a peches postás
2017. november 06., hétfő

Lenin és a peches postás

Hirdetés
2017. november 05., vasárnap

Murkos céklasaláta

Murkos céklasaláta
Murkos céklasaláta
2017. november 05., vasárnap

Murkos céklasaláta

2017. november 03., péntek

A küzdelem folytatódik

A küzdelem folytatódik
A küzdelem folytatódik
2017. november 03., péntek

A küzdelem folytatódik

Hirdetés
2017. november 03., péntek

„Sokan építettek fejetlenül”

Háromszéken az ivóvíz- és szennyvízhálózat számos vidéki településen alkalmatlan arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. átvegye működtetését, pedig a szakemberek szerint egy kisebb méretű vízszolgáltató indulásból bukásra van ítélve.

„Sokan építettek fejetlenül”
„Sokan építettek fejetlenül”
2017. november 03., péntek

„Sokan építettek fejetlenül”

2017. november 03., péntek

Sárkány helyett jég

Egy nagyobb méretű, 20×40 méteres, mobil jégpályát építenek a Kovászna Megyei Prefektúra épülete előtti téren, ahol a sepsiszentgyörgyi önkormányzat eredetileg egy sárkányra emlékeztető térplasztikát tervezett kialakítani, de a prefektus megtámadta a szóban forgó terület rendezési tervét.

Sárkány helyett jég
Sárkány helyett jég
2017. november 03., péntek

Sárkány helyett jég

2017. november 03., péntek

Jó dolog lehet belőle

Számtalanszor olvasták a tanügyi rendszer fejére, hogy nem figyel a munkaerőpiac igényeire. Kivételes módon idén a beiskolázási tervek elkészítését azzal kezdik a tanfelügyelőségek (miniszteri rendeletre), hogy bekérik a cégektől a munkaerő-szükségletükről, igényeikről szóló kimutatást, és ennek a figyelembevételével állapítják meg azon szakok számát és milyenségét, amelyeket jövőre a duális képzésben, illetve a szakiskolákban indítanak – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Imre főtanfelügyelő.

Jó dolog lehet belőle
Jó dolog lehet belőle
2017. november 03., péntek

Jó dolog lehet belőle

2017. november 03., péntek

„Nem írnokok vagyunk!”

Utcára vonultak tegnap a háziorvosok. Az alapellátást végző szakemberek elégedetlenek a rendszerben uralkodó állapotokkal, és úgy vélik: néhány év alatt „ki­ürül” ez a tevékenységi terület.

„Nem írnokok vagyunk!”
„Nem írnokok vagyunk!”
2017. november 03., péntek

„Nem írnokok vagyunk!”

Hirdetés
Hirdetés
2017. november 03., péntek

Három medvét lőttek ki

Tíz kilövési engedélyt adtak ki Kovászna megyére, de még csak hármat sikerült „beváltani”. Tucatnyi további kérés vár jóváhagyásra. Vadazonosító jelt továbbra sem ad a minisztérium.

Három medvét lőttek ki
Három medvét lőttek ki
2017. november 03., péntek

Három medvét lőttek ki

Hirdetés
2017. november 03., péntek

Nem nőnek jövőre a helyi adók

Sepsiszentgyörgyön továbbra is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartják a helyi adókat a magánszemélyek esetében, közölte Antal Árpád polgármester. Leszögezte: nem terveznek semmiféle radikális változtatást 2018-ra.

Nem nőnek jövőre a helyi adók
Nem nőnek jövőre a helyi adók
2017. november 03., péntek

Nem nőnek jövőre a helyi adók

2017. november 03., péntek

A Jobbik védelmében

A Jobbik védelmében
A Jobbik védelmében
2017. november 03., péntek

A Jobbik védelmében

2017. november 03., péntek

Válasz Nemes Andrásnak

Válasz Nemes Andrásnak
Válasz Nemes Andrásnak
2017. november 03., péntek

Válasz Nemes Andrásnak

Hirdetés
2017. november 03., péntek

Nagybacon beszélő múltja

A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszéki háziipar-egyesület hivatalos közlönye, a Nemere újság 1882. október 8-i lapszámában részletesen tudósított egy eseményről, mely egy héttel korábban, 1882. október elsején történt, ahogy írta az egykori szerző, „Erdővidék egyik legtekintélyesebb községében, Nagybaconban”.

Nagybacon beszélő múltja
Nagybacon beszélő múltja
2017. november 03., péntek

Nagybacon beszélő múltja

2017. november 03., péntek

Elkezdődött a közművesítés

Egy évtizedig tartó várakozás, nem kevés küzdelem és gond után révbe érkezett a kisbaconiak és a nagybaconiak álma. Igaz, egyelőre csak Kisbaconban, de elkezdődtek a víz- és szennyvízhálózat kiépítésének munkálatai, azokat a sepsiszentgyörgyi Install-All cég kivitelezi, az összértékük 15 millió lej, amit pályázati pénzből fedez Bacon község önkormányzata.

Elkezdődött a közművesítés
Elkezdődött a közművesítés
2017. november 03., péntek

Elkezdődött a közművesítés

Hirdetés
2017. november 03., péntek

„Rosszindulatú akció”

Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatát, írja az MTI.

„Rosszindulatú akció”
„Rosszindulatú akció”
2017. november 03., péntek

„Rosszindulatú akció”

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés