Első alkalommal lép színpadra Sepsiszentgyörgyön a budapesti Gergye Krisztián Társulat. Az Aukció című egyéni előadást november 26-án, vasárnap lehet megtekinteni a Flow fesztivál keretében.
Kispál Balázs négy és fél éve a Mobilmánia gitárosa. A korosztálya egyik legtehetségesebb hathúrosaként számon tartott zenésszel beszélgettünk a kezdetekről, hatásokról és terveiről.
Több okból kifolyólag sem értek egyet a Pozsony János Csaba tollából született és a Székely Hírmondó november 17-ei számában Autonómia és revízió címmel megjelent jegyzetben foglaltakkal. Ezek egyike a nyelvezete, mely lehet ugyan, hogy hatásosan fejezi ki és közvetíti a szerző gondolatait, azonban véleményem szerint kegyeletet és érzelmeket sért.
Idén is próbavizsgákat szervez a megyei tanfelügyelőség a végzős gimnazisták és középiskolások számára. November 21-23. között a tizenkettedikesek tudását mérték fel, a jövő héten a nyolcadikosok következnek.
Még az igazi ősz napsugarait élvezhettük kint a réten, ahova hecserlit szedni mentünk, mikor kedves ismerős hang ütötte meg fülemet:„csiz-csiz”. Madarász kollégám is felfigyel a hangra, látom, abbahagyja a bogyók szedését, és a hang irányába figyel, majd rám néz, és mutat a kis madárcsapat felé, mondja: csízek. Intem, hogy én is észrevettem őket, és amíg elhaladtak, addig figyeltük a repülő csapatot, majd folytattuk a bogyók gyűjtését.
Az american quarter horse-t Amerikában tenyésztették ki, a világ legnagyobb létszámában törzskönyvezett lófajtája, közel hatmillió regisztrált példánnyal. A fajtát főként a spanyol hódítók által az amerikai kontinensre bevitt lovak és azok leszármazottai alkotják, valamint többek között angol telivérek.
Kedveseim! Szó, ami szó, igencsak elszaporodtak az ellenséges gondolatok a Nagy Világban. Eldöntöttem, színt vallok. Nem szeretek zsákba macskát árulni, de van, amikor azt teszem. Ilyenkor tudd, hogy nem érdekel semmi abból, amit hallok! Nekem arra van szükségem, hogy pörögjek, intézkedjek és megoldjak dolgokat, mert csak akkor tudom magam adni, ha van előttem egy biztos cél.
A Cimborák Bábszínház meghívására november 18-28. között Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak a pécsi MárkusZínház Blattner Géza-díjas bábművészei: Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor. Két produkciót hoztak el a megyeszékhely közönségnek, az előadások helyszíne: a Cimborák Bábszínház felújított stúdióterme.
A megyeszékhelyi Tanulók Háza idén is lehetőséget teremt arra, hogy a kisdiákok szervezett körülmények között készíthessék el a karácsonyi ünnepkör jellegzetes díszét, az adventi koszorút. Idén a november 30. – december 3. közötti hosszú hétvége miatt az adventi műhely november 27-29. között tart nyitva.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Elgondolkodtató esetet osztottak meg szerkesztőségünkkel, amelynek kapcsán a rendőrségtől érdeklődtünk, arra keresve a választ, hol van a határ a molesztálás, fenyegetés és a gyermekcsíny között, illetve mikor érdemes a rendőrséget riasztani, ha fiatalok civakodnak.
A turizmus évében Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tanácskozásra hívta a megyében hobbiszinten vagy főállásban idegenvezetőként dolgozókat, hogy együtt mozdítsák előbbre a helybeli turizmus szekerét.
Mindenki ott ünnepel, ahol akar, ez ellen semmilyen jogi kifogást nem lehet felhozni, de azt elvárjuk, hogy az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat kizárják a hivatalos programból, jelentette ki Tamás Sándor. Tegnap délután prefektusunk is nyilatkozott, a céhes városi programról is érdeklődtünk.
Kedden pozitív véleményezést kapott a szenátus jogi bizottságától a liberálisok azon törvényjavaslata, amely borsosabb bírságokkal szorítaná vissza a koldulást. A helyi viszonyokról érdeklődtünk.
Két település szennyvízhálózatának kiépítéséhez szükséges határozatról és a regionális infrastruktúra javítására vonatkozó döntésről tárgyalt tegnapi, rendkívüli ülésén a megyei tanács.
A családon belüli erőszak még akkor is létezik, ha nem beszélnek róla, és sajnos, igen kevesen vannak azok, akik a nyilvánosság előtt is vállalják a problémát. Kivételt képez a kovásznai Pataki család, akik a vasárnapi incidens után kétségbeesésükben fordultak lapunkhoz, így remélve segítséget, útmutatást a családjukat rendszeresen bántalmazó fiuk ellen.