Nem szívesen látott vendégek

Mindenki ott ünnepel, ahol akar, ez ellen semmilyen jogi kifogást nem lehet felhozni, de azt elvárjuk, hogy az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat kizárják a hivatalos programból, jelentette ki Tamás Sándor. Tegnap délután prefektusunk is nyilatkozott, a céhes városi programról is érdeklődtünk.

Székely Hírmondó

2017. november 23., 00:252017. november 23., 00:25

Mindenki ott ünnepel, ahol akar, ez ellen semmilyen jogi kifogást nem lehet felhozni, de azt elvárjuk, hogy az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat kizárják a hivatalos programból, jelentette ki Tamás Sándor. Tegnap délután prefektusunk is nyilatkozott, a céhes városi programról is érdeklődtünk.

A Kovászna megyei tanács elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy egyre valószínűbbnek látszik: az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet képviselői ismét Háromszéken szeretnék „megünnepelni” december 1-jét. Természetesen senkinek nem lehet megtiltani, hogy oda utazzon a román nemzeti ünnepen, ahová csak akar, de azt mindenképpen elvárjuk, és ezt a december 1-jei ünnepséget szervező bizottságban is félreérthetetlenül elmondtam, hogy az Új Jobboldal nevű, nyíltan fasiszta szervezet képviselőit vagy válasszák le a hivatalos ünnepségről, vagy vállalják azt, amit ezek az emberek tesznek, mert valószínű, hogy ismét magyarellenes jelszavakat fognak ordibálni – mondta Tamás Sándor.

A megyetanácselnök furcsállja, hogy az állam illetékes intézményeinek „mindezidáig nem tűnt fel”, hogy az Új Jobboldal megnyilvánulásaiban, sőt alapszabályzatában is egy fasiszta, alkotmányellenes elveket valló szervezet.

A kormánybiztos álláspontja

Tegnap a hivatal kancelláriája sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe.
„A Kovászna megyei prefektúra nem tolerálja a «szélsőséges-nacionalista túlzásokat», amelyek «interetnikai álfeszültségeket» táplálnak, és intézkedni fog ezek megakadályozása érdekében a román nemzeti ünnepen” – írják. A közleményben a Kovászna megyei prefektúra felidézi, hogy az elmúlt években „helyi szélsőséges elemek” zavartak meg különféle ünnepeket, többek közt Románia nemzeti ünnepét is. Hozzáteszik, hogy egyes „nacionalista résztvevők” meghívás nélkül érkeztek Sepsiszentgyörgyre, a román nemzeti ünnepre.

„A prefektusi hivatal, a rendfenntartó intézményekkel és hatóságokkal együtt, következetesen és professzionalizmussal fogja kezelni, a törvény által megszabott határok között, az esetleges szélsőséges-nacionalista túlzásokat, amelyeket elfogadhatatlannak tart, függetlenül attól, hogy azok bizonyos esemény vagy nyilvános ünnep mellett foglalnak-e állást vagy ellene” – olvasható a kormányhivatal közleményében, amely hozzáteszi: annál is inkább elfogadhatatlannak minősíti a szélsőséges-nacionalista megnyilvánulásokat, mert ezekről beszámol a helyi és az országos sajtó, tovább táplálva az „interetnikai álfeszültségeket”, és elferdített képet adnak Kovászna megye lakóiról.

Kézdivásárhelyen szertartás, majd zenés mulatság lesz

A céhes városban december 1-jén 12.30-kor a Béke és Molnár Józsiás utcák kereszteződésénél található új ortodox templom előtt egyházi szertartást és katonai tiszte­let­adást rendeznek a helyi csendőrség és tűzoltóság, illetve a berecki hegyivadász-alakulat részvételével. Ezt követően, a katonai alakulatok elvonulása után, az ünneplők a sportcsarnokba mennek, ahol 13.30-tól 17 óráig Amalia Chiper népdalénekes és DJ Project szolgáltatja a talpalávalót, osztotta meg lapunkkal Constantin Pătru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kézdivásárhelyi tanácsosa. Arra a kérdésünkre, hogy idén bevonulnak-e a Gábor Áron térre, a tanácsos azt válaszolta, hétfőn dől el, hogy a polgármesteri hivatal jóváhagyja-e azt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés