A gyermekek jogainak napjához (november 20.), a gyermekjogi nyilatkozatok kikiáltásának évfordulójához kapcsolódva szervezte meg a Diakónia Keresztény Alapítvány a toleranciát gyakorló-ünneplő rendezvényét. A Sepsi Arénában ROMARO címen megtartott pénteki interkulturális rendezvényen több mint kétezer gyermek vett részt.
Carmen Dan belügyminiszter kérte a rendőrök jogállására vonatkozó törvény azon cikkelyének hatályon kívül helyezését, amely lehetővé teszi 47 évnél fiatalabb rendőrök számára is, hogy nyugdíjba vonuljanak, írja az Agerpres.
Aggodalmának adott hangot Michael Schneider, az EU Régiók Bizottsága Európai Néppárt-frakciójának (EPP) elnöke azon vádak miatt, amelyeket Liviu Dragnea PSD-s pártelnökkel kapcsolatban fogalmazott meg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF).
Pénteken a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílt a 17. nemzetközi magyar fotószalon díjazott és kiemelt alkotásait bemutató kiállítás. Konnát Rita képtárvezető örömmel nyugtázta, hogy a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által meghirdetett pályázatra született munkák Kovásznára is eljutottak.
Kisszámú, de lelkes közönsége volt pénteken este a Háromszék Kamarakórus Fesztivál 17. kiadásának a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban. Az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására négy háromszéki illetőségű kórus ünnepelt dallal.
A Kézdivásárhelyi SE női kézilabdacsapata szombaton pótolta a Marosvásárhelyi Olimpic elleni, 11. fordulóból elnapolt bajnokiját idegenben. A nagyrészt serdülőkorú lányokból álló marosi alakulat 12 góllal bizonyult jobbnak a kék-fehéreknél.
A Sepsi Futsal teremlabdarúgó-csapata pénteken este közel állt a pontszerzéshez a vendég Călărași ellen, a második félidőben szívvel-lélekkel küzdő zöld-fehérek óriásit hajrázva 3-4 arányban maradtak alul az élvonalbeli pontvadászat 12. fordulójának nyitómérkőzésén.
A Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata 2-1-es győzelmet ért el idegenben, a III. liga szombati, 14. fordulójában. A Gazda József által irányított kék-fehérek egy félidőt emberhátrányban futballoztak, Babei Alin két fejese hozta meg a sikert számukra. Még egy játéknap van hátra idén, szombaton a sereghajtó Galaci Metalosport ellen parádézhat a KSE a Sinkovits Stadionban.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
A listavezető Kolozsvári CFR otthonába látogat a Sepsi OSK, amely ma este 20.45-től fennállása során első alkalommal mérkőzik a fellegvári stadionban, a labdarúgó élvonal 19. fordulójában. A 12. helyen álló sepsiszentgyörgyiek tíz mérkőzés óta nem tudtak nyerni, és a papírforma sem mellettük szól. Az odavágón a vasutascsapat 2-0 arányban győzedelmeskedett Brassóban.
A Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata kiegyensúlyozott mérkőzésen győzedelmeskedett a Brassói Olimpia vendégeként a D. P. Colibași Sportcsarnokban, a Nemzeti Liga szombati, 7. fordulójában. A zöld-fehérek 78-70 (22-24, 21-16, 15-25, 12-13) arányban húzták be a mérkőzést, és ez azt jelenti, hogy továbbra is hibátlanok a bajnokságban, sőt, hatodik sikerüknek köszönhetően a rangsor élére álltak.
Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében Bánffy Miklós pályaképe címmel nyílt kiállítás Baróton, Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár-termében. A tárlatot Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója nyitotta meg.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitották a csíki képzőművészek STUDIO 9 csoportjának vándorkiállítását.
Pénteken, november 24-én, az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében tizenharmadik alkalommal adták át az Erdővidék Kultúrájáért díjat, melyet évente olyan személyeknek ítél oda a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kuratóriuma, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a vidék művelődési életének felpezsdítéséhez, a kistérség hagyományainak megőrzéséhez, hírnevének öregbítéséhez. A kitüntetést idén gróf Kálnoky Tibor vehette át a miklósvári Kálnoky-kastély Nagypalota-termében, amely ez alkalomra