
A turizmus évében Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tanácskozásra hívta a megyében hobbiszinten vagy főállásban idegenvezetőként dolgozókat, hogy együtt mozdítsák előbbre a helybeli turizmus szekerét.
2017. november 23., 00:262017. november 23., 00:26
A turizmus évében Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tanácskozásra hívta a megyében hobbiszinten vagy főállásban idegenvezetőként dolgozókat, hogy együtt mozdítsák előbbre a helybeli turizmus szekerét.
Jelenleg egy folyamat közepén vagyunk, a turistákat kalauzoló egytucatnyi vállalkozó közötti kapcsolatteremtés és az érdek- és véleményütköztetés zajlik. Grüman Róbert megyetanács-alelnök és a turizmus évének szentelt programsorozat ötletgazdája és koordinátora szerint a találkozó egyik legfőbb célja lenne, hogy az idegenvezetők civil egyesületbe szerveződjenek, amellyel később szakmai partnerséget alakíthatna ki a megyei tanács. Annak ellenére, hogy nő a megyében megforduló turisták száma, a vendégéjszakák száma csökkent, mert a turistákat nem marasztalják a változatos programok, azok ugyanis csak hellyel-közzel léteznek – mondta.
Az idegenvezetők által biztosított magas szintű szolgáltatás, a helybeli látnivalók programcsomagokba illesztése jót tenne a megye turizmusának, ehhez a tanács anyagi támogatást biztosíthatna, de akár nagyobb láthatóságot is nyújthatna egy egyesületnek, a leendő Kovászna Megyei Idegenvezetők Szövetségének.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!