
Még az igazi ősz napsugarait élvezhettük kint a réten, ahova hecserlit szedni mentünk, mikor kedves ismerős hang ütötte meg fülemet:„csiz-csiz”. Madarász kollégám is felfigyel a hangra, látom, abbahagyja a bogyók szedését, és a hang irányába figyel, majd rám néz, és mutat a kis madárcsapat felé, mondja: csízek. Intem, hogy én is észrevettem őket, és amíg elhaladtak, addig figyeltük a repülő csapatot, majd folytattuk a bogyók gyűjtését.
2017. november 24., 00:052017. november 24., 00:05
Még az igazi ősz napsugarait élvezhettük kint a réten, ahova hecserlit szedni mentünk, mikor kedves ismerős hang ütötte meg fülemet:„csiz-csiz”. Madarász kollégám is felfigyel a hangra, látom, abbahagyja a bogyók szedését, és a hang irányába figyel, majd rám néz, és mutat a kis madárcsapat felé, mondja: csízek. Intem, hogy én is észrevettem őket, és amíg elhaladtak, addig figyeltük a repülő csapatot, majd folytattuk a bogyók gyűjtését.
Dzsemnek, lekvárnak szedjük a hecserlit, télire. Minden ősszel az egyik kedvenc napom, amikor hecserliért megyünk a társammal. A szüretelési technikámon még lehetne fejleszteni, mert ugyan kesztyűt húzok, de így is meg-megszúr a tövis. Ráadásul szaporátlannak tűnik a munka, de a végeredménykor ez mind elfelejtődik.
Délutánra járt az idő, nyáron ilyenkor még messze az este, de most ősszel, a tél kapujában, amikor hamarabb sötétedik, igazodnunk kellett a természethez, és szedelőzködtünk, abban a reményben, hogy másnap is kisétálunk, ha nem romlik el az idő. Széncinege cserregte el magát az egyik bokorban, később egy fenyőrigó lepődött meg rajtunk, csattogva repült el.
Elindultunk hazafelé, útközben még kaptunk sárga gyűrűstinóru gombát, egy adagra valót gyűjtöttünk is. Egy tengeliccsapat szállt le közvetlen mellénk a bogáncsokra, újra megcsodáltuk tarka tollazatukat, és némán nyugtáztuk, hogy szép madarak. Nem hiába lett a 2017-es év madara.
Otthon a csipkebogyókat alaposan megmostam, végeiket levágtam, van, aki azt mondja, hogy ez teljesen fölösleges, de mivel csak egy kis adagot készíttettem, annyit, ami a családnak egész évben elég, ezért egy kicsit megpipizáltam. A megtisztított bogyókat egy fazékba tettem, felöntöttem vízzel annyira, hogy legalább kétujjnyira ellepje, majd odatettem lassú tűzőn főni. Míg főtt, addig elkészítettem a gombát. Ezután jött a macera munka, mert miután megfőtt a csipkebogyó, le kellett passzírozni. Na, ilyenkor minden évben felfogadom – de csak úgy magamban –, hogy többet nem gyűjtök, de eddig még egyszer sem tartottam be. A passzírozás után már az élvezetesebb művelet következik, ekkor mérem le, mennyi préselmény lett, ebből tudom meg, mennyi cukrot tegyek majd hozzá. A préselményt ezután odateszem főni, és mikor már pépszerű, hozzáadom a cukrot: 1 kg péphez 40 dekát. Még egy ideig főni hagyom, majd borkánokba rakom, és száraz dunsztban hagyom kihűlni.
Hamarosan itt vannak a hosszú téli esték, amikor egy csésze forró tej és lekváros kenyér mellett már egészen másként vélekedek a hecserlibogyók passzírozásáról.
Kelemen László
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!