Szeptember 30. és október 2. között a Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében tizenkettedik alkalommal kerül sor az Őszi Vásárra. A közkedvelt rendezvény ideje alatt színes programokon vehet részt a család apraja-nagyja.
Különleges esemény helyszíne volt szombaton a miklósvári Kálnoky-kastély: az esti órákban a kastély udvarán igencsak előkelő társaság gyülekezett, akik a 19 órára meghirdetett, Beyond the Forest – Az erdőn túl – Erdélyi divatlátványosság elnevezést viselő divatbemutatóra voltak kíváncsiak. A Kálnoky Annán, Kálnoky Tibor gróf feleségén kívül még másik két divattervező munkáit felvonultató esemény sok érdeklődőt vonzott, ám helybélieket, erdővidékieket mi nem láttunk.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Idén Kovászna megyében mintegy 10.000 hektáron ültettek krumplit, ebből nagyjából 7000 hektáron étkezési pityókát, ipari célú felhasználásra, azaz csipszgyártásra szánt krumplit pedig 2770 hektáron – utóbbi jelentősebben megsínylette a kedvezőtlen időjárást.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Nem sok vállalkozás van Sepsiszentgyörgyön, amelyik több évtizedes múltra tekint vissza, de a Modern House építőipari vállalat ezen kevesek közé tartozik. A családi vállalkozás 30 éves fennállását ünnepelte pénteken.
Minden évben ősztől tavaszig találkozunk az influenzavírus által okozott, a légutak megbetegedésével járó, széles körben kirobbanó járványokkal. Az influenza elleni védekezés legjobb módja továbbra is a védőoltás, ami elérhető a háziorvosok rendelőiben azok számára, akik a veszélyeztetett kategóriába tartoznak.
Az energetikai szolgáltatók által felvett bankhitelek elérték az egyetlen gazdasági ágazatnak nyújtható hitelállomány tízszázalékos küszöbértékét, ezért a hazai bankok nem nyújthatnak számukra további hiteleket - közölte hétfőn a Maszol.ro hírportál, egy jegybanki vezető sajtónyilatkozatára hivatkozva.
Az egészségügyi minisztérium másfél millió dózis influenza elleni oltóanyagot vásárolt a 2022-2023-as idényre, amelyből egymillió dózist már kiosztottak a megyei egészségügyi igazgatóságoknak - közölte hétfőn Alexandru Rafila.
A képviselők és szenátorok speciális nyugdíjának eltörlésére vonatkozó törvénytervezetének parlamenti napirendre tűzését sürgeti a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Hétfőn ütközik neki szándékosan a NASA egy űrszondája a Földtől mintegy 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját. A művelet kulcsfontosságú tesztje annak, képesek vagyunk-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet.
Nyilvánosságra hozták az első képet a királynő végső nyughelyén felállított új sírkőről a windsori kastély Szent György-kápolnájában, ahol az uralkodót eltemették.
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete – írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja pénteken.
Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a bukaresti törvényszék Visarion Alexa ortodox pópát, akit szexuális erőszakkal gyanúsítanak.
Hárommillió lejárt szavatosságú, koronavírus elleni vakcinát kellett eddig megsemmisíteni Romániában, és további hárommillió dózis szavatossága fog lejárni az év végéig - közölte hétfőn a Cotidianul című lap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy előző esti televíziós interjújára hivatkozva.
Giorgia Meloni jobboldali olasz kormány élén lehet az ország első női miniszterelnöke, miután a parlamenti választásokon vezetésével diadalmaskodott a konzervatív pártszövetség – írta a Reuters brit hírügynökség hétfőn.
Plágiummal vádolta hétfőn a Pressone.ro portál Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert. A tárcavezető szerint személye támadásával a készülő oktatási reformot próbálják kisiklatni.