Árnyékkormány

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borbély Zsolt Attila

2022. szeptember 27., 00:032022. szeptember 27., 00:03

Miközben az ellenzék sorra bukja az eddig biztosnak hitt körzeteket az időközi választásokon az ország különböző részeiben, a budai vártól Miskolcig, a Nézőpont intézet legfrissebb felmérése szerint 6%-on álló Demokratikus Koalíció vezetője, Gyurcsány Ferenc a nemrégiben bejelentette, hogy árnyékkormány alakítanak. Felesége, a párt Európai Parlamenti képviselője, Dobrev Klára egy héttel ezelőtt be is mutatta „árnyékkormányának” tagjait.

Márki-Zay Péter az ellenzék korábbi, az idei választásokon csúfosan megbukott közös miniszterelnök-jelöltje, az Egyesült Államokból a bukás után is jelentős összegekkel támogatott Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője válaszképpen jelezte, hogy létre fogják hozni a „tiszták koalícióját”. Elég érdekes vállalás ez azok után, hogy napvilágra került, hogy micsoda dimenziójú összegeket kaptak a tengeren túlról különböző forrásokból, miközben a külföldi kampányfinanszírozás nem megengedett.

A Dobrev-féle árnyékkormány nem meglepő módon az ellenzék köreiben sem akaratot osztatlan sikert. Az idei választás nagyjából tisztázta, hogy nincs győztes stratégia, sem egységben, sem külön-külön nem biztosított a győzelem. Az ellenzéki térfélen viszonylag józan hangokat a magyar érdekekkel egyébként ismételten szembemenő, ha úgy tetszik, hazáját ismételten eláruló Donáth Anna ütött meg, figyelmeztetve kollegáit, hogy jelen pillanatban egyszerűen nincs társadalmi többség az ellenzék mögött, s nem tudják megspórolni az aprómunkát.

Az ellenzék kizárólag a globális világhatalom támogatásában bízhat, tehetjük ehhez hozzá. Az eddig is rájuk tett, és jobb csapat híján a jövőben is rájuk fog tenni.

Aki azt hiszi a nemzeti oldalon, hogy garantált a további két-három választáson a Fidesz győzelme, az téved. Kőkeményen meg kell küzdeni minden megmérettetésen, az ellenfél pedig hatalmas, és a közösségi médián keresztül beláthatatlan tudatmanipuláló lehetőségei vannak.

Ráadásul kezében van az Unió vezetése a parlamenttől a bizottságig, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy a legutóbbi, rágalmaktól hemzsegő, totálisan abszurd állításokat is tartalmazó (pl. zsidóüldözés Magyarországon, ahol e közösség messze nagyobb biztonságban van, mint tőlünk Nyugatra, ahol hála a muszlim tömegeknek napi rendszerességgel éri támadás a tagjait), az EP által nagy többséggel megszavazott jelentés választási autokráciának nevezi Magyarországot. Miközben egyébként a jogállam alapelvei, legfőképpen szólás- és lelkiismereti szabadság Nyugaton sérül valójában. Magyarországot pedig rágalmak özönére hivatkozva olyan pénzek visszatartásával fenyegetik a „magyar” ellenzék támogatása mellett, melyek jog szerint járnának hazánknak.

A helyzet hasonló ahhoz, amit drámai történelmi korszakokban már megéltünk. A baloldal most is csak idegen, a magyar nemzeti érdekekkel szemben ellenséges hatalmak támogatásában reménykedhet. Árnyékkormánnyal vagy anélkül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust