
Az egészségügyi minisztérium másfél millió dózis influenza elleni oltóanyagot vásárolt a 2022-2023-as idényre, amelyből egymillió dózist már kiosztottak a megyei egészségügyi igazgatóságoknak - közölte hétfőn Alexandru Rafila.
2022. szeptember 26., 15:352022. szeptember 26., 15:35
Az egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fennmaradó 500 ezer adag vakcinát ezen a héten szállítják ki az egészségügyi igazgatóságoknak.
Az influenza elleni oltást a krónikus betegek, a 65 éven felüliek, a várandós nők, valamint az intézményesített ellátásban részesülő gyerekek és idősek kapják meg térítésmentesen.
A tárcavezető közlése szerint 2001 óta ez az első év, amikor az influenza elleni oltóanyag már szeptemberben rendelkezésre áll. Így korábban el lehet kezdeni az oltási kampányt, és nem ismétlődik meg az elmúlt évek forgatókönyve, amikor sok helyre december közepén vagy januárban jutott el a vakcina - tette hozzá.
Tavaly az összesen 2,5 millió dózis vakcinából 1,5 milliót használtak fel, ezért rendeltek idén kevesebbet, a keretszerződés azonban lehetőséget biztosít az utánrendelésre - magyarázta Alexandru Rafila.
(forrás: Agerpres, fotó:
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!