A tárolás sem biztos megoldás

Idén Kovászna megyében mintegy 10.000 hektáron ültettek krumplit, ebből nagyjából 7000 hektáron étkezési pityókát, ipari célú felhasználásra, azaz csipszgyártásra szánt krumplit pedig 2770 hektáron – utóbbi jelentősebben megsínylette a kedvezőtlen időjárást.

Farkas Imola

2022. szeptember 27., 00:042022. szeptember 27., 00:04

Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kifejtette: mivel az ipari vagy csipszpityóka korai termény, idén nem lett meg a termelők által a feldolgozókkal leszerződött mennyiség azokon a területeken, ahol nem sikerült biztosítani az öntözést. Júniusban, július elején nagy szükség lett volna az esőre, a szárazság miatt 30–40, sőt, akár 50%-os kiesés is volt a várt terményhozamhoz képest, a gumók nem érték el a szükséges méretet ott, ahol az aszály ellen nem tudtak küzdeni. Ezekben az esetekben úgy járnak el, hogy a szerződő felek (a termelő és a feldolgozó) különböző formában kiegyeznek, például vállalják, hogy a következő évekre felosztva pótolják a kiesést, ez a két magáncég belső ügye, hogy miként rendezik a helyzetet – hangsúlyozta az igazgató.


Ami az étkezési pityókát illeti: a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) 7000 hektár van bejelentve nyilvántartásba. A hozam nagyjából az előző évekhez hasonlóan alakult, van elég pityóka, de szintén nagy a különbség az öntözött és a nem öntözött területek között. Pillanatnyilag az eladási ár 1–1,40 és 2 lej közötti, a mennyiség és minőség függvényében. Nagymértékben befolyásolja az árat, hogy milyen kiszerelésben csomagolják (van igény 2,5 kilós, 5 vagy 10 kilós kiszerelésre, de 1000 kilós Big-Bag zsákos csomagolásra is), meg van mosva a krumpli vagy nincs.


A gazdáknak tehát nem az okoz gondot, hogy rendkívüli mértékben gyenge volna az idei hozam, sokkal inkább az, hogy nagyon elszaladtak az előállítási költségek: az üzemanyag, a műtrágya, a vegyszerek, esetenként a víz ára és a pumpák üzemanyagigénye stb. A befektetés tehát nagy volt, a mostani piaci ár azonban ezt nem tükrözi – vonta meg a mérleget Kozma Béla.


A megyében állandó gond, hogy nincs elegendő tárolókapacitás, nem opció kivárni a telet, tavaszt a krumpli eladásával, abban a reményben, hogy akkor nagyobb áron lehet majd értékesíteni. A jelenlegi energiaárak mellett ráadásul a tárolás költségei is kiszámíthatatlanok, akár rá is fizethet, aki kivár az értékesítéssel. Pénzre van szükség mihamarabb azért is, hogy a gazdák elvégezhessék az esedékes őszi munkálatokat, amint az igazgató fogalmazott: van, hogy már ott áll a vetőgép a föld mellett, és arra várnak, hogy haladhassanak, ám ehhez visszaforgatható jövedelem kell.


Megkeresésünkre egy kézdiszentléleki gazda elmondta: az idei pityókatermése az előző évekhez képest legalább kétszer gyengébb lett mennyiségileg, de ha nagyon szerencsés évhez hasonlítja, akár háromszor is kevesebb. A földjéről ebben a szezonban hét tonna krumplit takarított be, de volt olyan év, hogy akár 16–20 tonnával is számolhatott ugyanekkora parcellán. Úgy látja, sokkal több a hibás gumó is, vagy amelyik nem hozta a korábbi méretet. Az árra egyelőre nem panaszkodik, 1,6–1,8 lej között adta a terményt, de abban biztos, hogy az idei esztendő a kisgazdáknak nem hozza vissza azt az összeget, amit befektettek.

Fotó: depositphotos.com

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés