Erdélyi bemutatókörúton, többek között Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön népszerűsítette Székelyek – Történelemről és hagyományról című, a Scolar Kiadó gondozásában megjelent regényes művelődéstörténeti munkáját Száraz Miklós György József Attila-díjas író.
A Szentanna című, a közkedvelt Szent Anna-tó és névadójának képi, szövegbeli és térképi említéseit összegyűjtő könyvet ugyan nem először mutatták be szerzői, Boér Hunor muzeológus és Tamás Sándor megyetanácselnök, Szentgyörgyön viszont első alkalommal beszéltek róla a nagyközönségnek.
Február elsején 17 órától, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében a Mozsikácska csapat bemutatja Kalamajka című lemezét.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Úgy kellene módosítani az iskolai év struktúráját, hogy az első félév ne szakadjon két részre – közölte Ecaterina Andronescu.
Mintegy 4000, 18 és 25 év közötti NEET-fiatal nyilvántartásba vételét és három év alatt a munkaerőpiacra való bevonását tervezi a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal, egy európai uniós program partnereként.
Zsinórbeli harmadik győzelmét aratta a női kosárlabda Nemzeti Liga sárga csoportjában a Kézdivásárhelyi SE, amely szerda délután a szintén fiatal erőkből álló Alexandriát kényszerítette térdre a céhes városi sportcsarnokban.
Száztíz éve, 1909-ben pontosan ezen a napon született Kovásznán a későbbi ünnepelt színésznő, de igazán maradandót íróként és műfordítóként alkotó Ignácz Rózsa.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív.
A 9–12. osztályosok Bolyai Matematika Csapatversenyét idén hat körzetben szervezték meg.
Tizenharmadszorra szervezte meg Nagyváradon a Hivatások nyomában országos hittanversenyt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Egyházmegye.
Bereczki Kinga a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke, a megyeszékhelyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ igazgatója, családanya és nagymama.
Kovászna Megye Tanácsa és a Bod Péter Megyei Könyvtár Háromszék nem alkuszik címmel rajzpályázatot hirdet 4 és 14 év közötti gyerekeknek.
Több mint 90 vadló pusztult el az Ausztráliát fojtogató hőhullámban. A vadőrök egy kiszáradt folyómederben múlt héten bukkantak az állatok tetemére és kimúlóban lévő vadlovakra.
Több mulasztás jóvátételére szólította fel csütörtökön Romániát, valamint néhány más tagországot az Európai Bizottság.
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt az erdélyi férfit, aki heteken keresztül bántalmazta, majd brutálisan meggyilkolta idős édesanyját Mezőhegyesen.