Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. január 25., 00:312019. január 25., 00:31
Olvasom a negyedszázada írt cikket, s meg kell mondanom, hogy Romániában a román–magyar viszonyt illetően nemigen mentünk ötről a hatra. Akkoriban ugyanis Antal István RMDSZ-es képviselő azt javasolta, hogy ahol nemzetiségiek élnek, tehessék ki az illető népcsoport zászlaját, tehát a magyarok a magyar lobogót. Olyan felhördülés ritkán volt a román képviselőházban, mint e javaslat hallatán! Minden román párt méltatlankodott, hogy a magyar felségjeleket akar a székely képviselő a szent román címer és zászló mellé. Szerintük ez megengedhetetlen. Hiába mondták az erdélyi honatyák, hogy ettől Románia nem lesz kisebb, mert a határok nem módosulnak, legfeljebb az ország minden polgára jól fogja érezni magát a szülőföldjén.
Érdekes módon nagyon bántotta őket, hogy az ukrajnai Bukovinában az ukránok nem engedik a román zászlókat, jelképeket használni. Mikor kérdeztem, miért e kettős mérce, mindjárt rávágták, hogy az más, mert Bukovina az övék volt. Nagyon megsértődtek, mikor mondtam, hogy valami ilyesmi történt Erdéllyel is, hiszen az Magyarországhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, de most Felső-Bukovina az ukránoké, Erdély pedig Románia része lett. De itt is, ott is nagyszámú kisebbség él, amelynek nem akarják megadni a jogait. Például, hogy kitehesse a zászlóit.
Sajnos, a huszonöt év alatt semmi sem változott. Sőt, rosszabbodott, mert vannak notórius jelentgetők, akik mindent perre visznek, ami egyszer csak arra emlékeztet, hogy itt magyarok is laknak. És akadnak bőven olyan bírák, akik utat engednek a nacionalista megnyilvánulásoknak. A hivatalosságok, erőfölényben lévő hatalmasságok csak egyszínű, pontosabban egy etnikumú lakosságban gondolkodnak. Még az állam jelenlegi elnöke is, bár német családban született, be szeretné vezetni az állampolgárság utáni nemzet fogalmát. Tehát, szerinte Romániában mindenki román, legfeljebb német, magyar stb. származású. Ezt nem nyeli le az erdélyi magyarság, bármennyire erőltetik.
Ha száz év nem volt elég ahhoz, hogy rájöjjenek, miként a bukovinai románból nem lesz ukrán, az erdélyi magyarból sem lesz soha román, akkor kivárjuk még azt a néhány évet, amíg változni fog a csillagok állása, és megadják minden polgárnak egy nemzetiséghez való tartozás minden jogát. Elkeseredésükre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!