Románia 3–2 arányban győzött vasárnap Ostravában a címvédő Csehország ellen a női tenisz Fed-kupa negyeddöntőjében.
Rekordot döntött a sugásfürdői sípályákat igénybe vevők száma, januárban 9500 jegyet adtak el.
Nem tűri tétlenül az újabb magyarellenes megnyilvánulásokat a futballpályán a Sepsi OSK labdarúgócsapatának vezetősége.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Solymosi Zsolt világutazó unitárius lelkész vetítettképes beszámolók keretében mesélt a 2018 nyarán megejtett, 30 ezer km hosszú, 65 nap alatt 14 országot és 10 fővárost érintő autós expedíciójáról.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
Jól startolt és továbbra is jól működik az Angustia Vidékfejlesztési Egyesület, amit évekkel ezelőtt a LEADER projekt keretében álmodott meg Varga Attila, Esztelnek korábbi polgármestere. A térséghez tartozó települések az évek során tetemes támogatást kaptak a program révén. A kézdiszéki községeket összefogó tömörülés elnöksége nemrég tavalyi tevékenységét értékelte ki.
Az esztelneki ferences kolostor vezetője, fr. Kakucs Szilveszter a blogján fordult a nagyközönséghez azzal a kéréssel, hogy segítsenek a zárda régi pompájának visszaállításához. Az alábbiakban a felhívás kivonatát olvashatják.
A napi három-négy csésze fekete nem csak kitűnően élénkíti a testet és a szellemet, hanem csökkenti a májbetegségek lehetőségét is.
A tudomány szerint nyomós oka van annak, hogy miért fontos a naplóírás vagy legalább az, ha rendszeresen leírjuk az érzéseinket egy füzetbe.

Egy jubileumi esemény felvételein keresztül idézi fel a csíki jégkorong hőskorát a Székely Sport.
Az amerikai Andrew Sietsema az almafákat akarta megmetszeni, amikor egy különleges "almára" bukkant a kertjében.
A banán fejlődése során látványos színelváltozáson esik át: eleinte zöld, utóbb besárgul, végül pedig, ha nem eszik meg időben, barnává változik. De mégis mi áll a jellegzetes barnulás hátterében?
Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re, a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
A miniszterelnök gazdasági tanácsadója cáfolta, hogy a kabinet eltörölné a január 1-től hatályos, bankaktívákra kivetett úgynevezett kapzsisági adót.
A román statisztikai intézet (INS) hétfőn közzétett adatsorából kiderült: tavaly 188 755 gyermek született Romániában.
A Brassó megyei feketehalmi (Codlea) börtönbe szállítják át kedden Beke Istvánt, a terrorizmus vádjával elítélt székelyek egyikét - közölte az MTI-vel felesége, Beke Csilla.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfő délben az ország 24 megyéjére, köztük Kovászna megyére is.