
Az esztelneki ferences kolostor vezetője, fr. Kakucs Szilveszter a blogján fordult a nagyközönséghez azzal a kéréssel, hogy segítsenek a zárda régi pompájának visszaállításához. Az alábbiakban a felhívás kivonatát olvashatják.
2019. február 12., 00:012019. február 12., 00:01
Kolostorunkat egy vidékfejlesztési uniós pályázat segítségével szeretnénk felújítani kívül belül, hogy korszerűen fogadhassuk azokat a papi, szerzetesi valamint világi személyeket, családokat, időseket és fiatalokat, akik vissza szeretnének vonulni a világ zajától, el szeretnének csendesedni, lelkigyakorlatot tartani egy arra megfelelő környezetben. A 2015-ben leadott pályázati kérelmünket előbb egy banális hiba miatt visszautasították, majd a fellebbezésünket jóváhagyva, 2017 májusában aláírhattuk Gyulafehérváron a pályázati szerződést, ami 2020 májusát jelölte meg a pályázattal kapcsolatos munkálatok befejezése és elszámolása végső dátumaként.
A munkálatok közbeszerzési meghirdetése és a különböző engedélyek beszerzése a három éves kifutási időből mintegy 17 hónapot vettek igénybe. Így a tényleges munkálatok csak nem rég, 2018. október 31-én kezdődhettek el. Kérem, imáikban továbbra se feledkezzenek meg rólunk, hisz a nagy és merész álmunk megvalósulásáig még nagyon sok akadályt kell leküzdenünk. (...) Az egyik nagy akadály az anyagiak hiányában rejlik. Ugyanis a megnyert támogatásból 2015-ben is egy kissé szűkösen tudtuk volna megvalósítani a szerződésbe foglalt terveket… Márpedig 2019-ben is ugyanazt a tervet, ugyanabból az összegből kell kiviteleznünk a szerződés értelmében, annak ellenére, hogy a 2019-es árak messze nem azok, mint amik voltak 2015-ben, a költségvetés készítésekor. És még nem beszéltem arról, hogy a műemlék épületek nagyon sok meglepetést tudnak szerezni és szereztek is… Ez egy picit olyan, mintha fából vaskarikát akarnánk készíteni. (...)
Így hát azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önökhöz: magán és jogi személyekhez, családok, intézmények, vállalatok, polgármesteri hivatalok és plébániák vezetőihez, szűkebb pátriánkba élőkhöz és attól távolabb lakókhoz, hogy a jó ügy érdekében fogjunk össze és az anyagi lehetőségeikhez mérten, aki teheti, támogassa műemlék Ferences Kolostorunk felújítási tervének kiadásait annyival, amennyivel lehetősége engedi.
Számlaadatok: Ordinul Franciscanilor din Estelnic/Ferences kolostor, Esztelnek, cím: Estelnic/Esztelnek, irányítószám: 527143, házszám: 163. Román lejes bankszámlaszám: RO13RNCB0127007532970001; magyar forintos: RO72RNCB0127007532970006; BIC: RNCBROBU; eurós: RO29RNCB0127007532970004; BIC: RNCBROBU; bank neve: Banca Comercială Română, P-ța Gábor Áron nr. 17, Tg. Secuiesc, Jud. Covasna.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!