Az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával kötött hitelmegállapodás révén két új börtön fog épülni az országban - közölte Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
Elrendelte a szárazföldi telepítésű közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai INF-szerződés Moszkva általi végrehajtásának felfüggesztését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson.
Az Európai Néppárt (EPP) tizenkét tagpártja kilenc országból kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését - közölte a pártcsalád egyik szóvivője hétfőn.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjeként nagyon "látható" lesz a következő időszakban, ígérte Olguţa Vasilescu képviselő, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója.
"Haza kell hozni" Románia külföldön őrzött aranytartalékát, amely az ország "legerősebb garanciája" - nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea.
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.
A román kormány módosítani fogja a bankadó bevezetéséről szóló, tavaly év végén elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, de nem fogja hatályon kívül helyezni azt.
Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú - moldvai autópályát Suceava megyében Stefan Mandachi vállalkozó.
Ismét Sepsiszentgyörgyre várják az ország legjobb vitázóit. A tizenharmadik alkalommal megrendezendő, Saint George City of Debate nevű rendezvényt hétvégén tartják hetven csapat részvételével.
Számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg február 28-án a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumban a Transnatura Fotóklub természetfotósainak éves tárlata.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Jeszenszky Géza csak kicsit tért el egyetemi tanári, történészi hivatásának fővonulatától, amikor Neidenbach Ákossal önéletrajzi beütésekkel, személyes élményekkel is tűzdelt sporttörténeti művet írt.
Az elmúlt hétvégén a szászrégeni Régen-kupán rúgtak labdába a Kézdivásárhelyi SE 2007-ben született kisfocistái.
Szerencsésen alakult a KSE Futsal számára a teremlabdarúgó II. liga 13. fordulója, vasárnap kora este magabiztos győzelmet aratott a vendég Gyergyói Inter felett.
Öt nap leforgása alatt kétszer szenvedett vereséget a Kolozsvári CFR-től a Sepsi OSK labdarúgócsapata, a múlt szerdai kupameccshez hasonlóan vasárnap az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának zárásán is 1–0 arányban hajtottak fejet az így hatodik helyen végző piros-fehérek.
Több mint tíz év kimaradás után vasárnap újra megszólalt a farsangi kürt, szilaj, fényes szőrű lovak hátán fiatal legények járták körbe Csernátont, és énekszóval adták a lakók tudtára, hogy idéntől ismét számítani lehet a lovas maszkázások télűzésére.
Nagy értékű gépeket vásárolt a gelencei önkormányzat, amely ezen kívül bővíti a községházát, és LED-es közvilágítást szereltet.
A Kézdiszéki Ifjúsági Egyesület és a Háromszéki Népfőiskola Egyesület március 1-jén 18 órától nótaestet szervezett Felsőlemhényben.