Mentővel hozták a kórházból a parlament épületéhez csütörtökön a Népi Mozgalom Párt (PMP) egyik szenátorát, hogy adja le voksát a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson.
Jövő július 1-jétől szedik be az illetéket, de csak azoktól, akik nem foglalnak szállást a városban. A velencei belépődíj bevezetését már korábban bejelentették, de eddig bizonytalan volt az időpontja.
Beperelné egy magyar rendező, Kriskó Zoltán - többek között - a Marvelt, a Disney-t, a FOX-ot és az Apple-t is, mert úgy véli, jogtalanul használták az 1980-as években népszerű televíziós sorozat, a Linda főcímzenéjét.
Észak- és Közép-Kaliforniában 800 ezer fogyasztónál állítják le szerda éjjeltől az áramszolgáltatást a bozóttüzek elkerülése érdekében.
Elkezdődött csütörtök délelőtt a szenátus és a képviselőház együttes ülése, amelyen megvitatják és szavazás alá bocsátják a Viorica Dăncilă által vezetett kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Hamarosan az összes osztályteremben vezeték nélküli internet lesz és okostelefonon is írhatnak dolgozatot a diákok.
Több mint fél évvel az első elhalasztása után október 21-re tűzte ki az újabb női űrséta időpontját a NASA. Ha összejön, az fontos mérföldkő lesz az űrhajózás történetében.
Jelenleg nem körvonalazódik semmilyen megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Aki szőrös kedvencével él együtt, nagyon jól tudja, hogy néha milyen szélmalomharcnak tűnik az állat mellett a lakás tisztán tartása.
Rengeteg mendemonda kering arról, hogy a Pd-elem felújítása nem megoldható, vagy ha mégis, az csak nagy költségek árán. Az alábbiakban szeretnénk alátámasztani Önnek épp az ellenkezőjét.
A magyarországi családtámogatási rendszer számos régóta elérhető és újonnan létrehozott elemet foglal magába.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Felülettisztítás esetén a legnagyszerűbb társaink a törlőkendők. Bizonyos esetekben a hagyományos jellegű szivacsokra is nagy szükség van. De a munka oroszlánrészét azonban napjainkban már a mikroszálas törlőkendőkre bízhatjuk.
Reggelente a kocsiban ülve ennek köszönhetően kereshetünk mellékutakat, ha épp valahol dugó lenne, a reggeli beszélgetős műsorokkal elgondolkodhatunk, új dolgokat tanulhatunk, vagy a slágerlistákat hallgatva elfelejthetjük, milyen hosszú is az út otthonunktól a munkahelyig.
Az idén tetőző lakásépítési hullám alatt több, mint 20 ezer új lakás épült Budapesten. Ez, valamint az 5 százalékos ÁFA okozta az eddigi hatalmas fellendülést a Magyar ingatlanpiacon.
Lassan közeledik a karácsony, és nem tudod, mivel lepd meg a kedvesed? Esetleg csak pihennél egyet a fárasztó, dolgos hétköznapokban? Nincs időd elutazni, de szeretnél lazítani egy kicsit? Mi megtaláltuk az ideális megoldást ezekre az égető problémákra.
A marás gyakorlatilag egy forgácsoló eljárásnak felel meg, amelyet az erre a célra kifejlesztett és gyártott szerszám segítségével tudunk hatékonyan kivitelezni.
Ha eldugult a lefolyónk, akkor az első gondolatunk általában az, hogy elszaladunk a közeli boltba valami szupererős vegyszerért, hátha az majd feloldja a dugulást.
A párásító, valamint a párátlanító készülékek jelentőségét sajnos még mindig sokan nem ismerték fel kellőképpen.