Szóljon egész nap a rádió!

Reggelente a kocsiban ülve ennek köszönhetően kereshetünk mellékutakat, ha épp valahol dugó lenne, a reggeli beszélgetős műsorokkal elgondolkodhatunk, új dolgokat tanulhatunk, vagy a slágerlistákat hallgatva elfelejthetjük, milyen hosszú is az út otthonunktól a munkahelyig.

Székely Hírmondó

2019. október 10., 10:212019. október 10., 10:21

Aki teheti, hallgasson mindig rádiót!

Télen-nyáron, hidegben és forróságban, esőben vagy napsütésben, este vagy reggel, mindegy, milyen körülmények között, az ember lelkére és elméjére csak pozitív hatást gyakorolhat a rádiózás, már ha megfelelő adó van épp beállítva.

A munkába tartva legtöbben például szeretünk inkább csak egyszerűen zenét hallgatni, miközben felkészülünk az előttünk álló hosszú napra. Munka közben, főleg ha monoton munkát végzünk, érdemes beszélgetős műsort hallgatni, míg egy olyan munka esetén, ami erős koncentrációt igényel, sokkal előnyösebb ízlésünknek megfelelő zenékkel feledtetni az idő múlását.

Hogy hazafelé mit érdemes hallgatni? Nos, azt döntse el mindenki maga! A gondolatok terelésére jobb egy érdekes műsor, míg az idegek megnyugtatására egy zenékkel teli csatornára kapcsolni.

A zene és az elme kapcsolata

Rengeteg kutatás, tudós és persze zenész kutatta a zene pozitív hatásait. Összefoglalva mind arra jutottak, hogy a zenehallgatás bizony csak pozitív hatást képes gyakorolni az ember tudatára. Már a sejtek szintjén képes pozitív változásokat okozni, zenét hallgatva gyakorlatilag folyamatosan egy boldog tudatállapotban lebeghetünk.

Egészen olyan ez, mintha valamiféle kábítószerrel élnénk, azzal a különbséggel persze, hogy a zene nem rongálja a testünket, nem okoz függőséget. Egy veszekedést bent az irodában, egy hosszú megoldandó problémákkal teli napot zenével a legegyszerűbb elfeledni.

Azoknak, akik már unják az adások közötti folyamatos kapcsolgatást

Megtalálni a tökéletes sávot, ahol épp az megy, amire szükségünk van, vagy amit épp szívesen hallgatnánk nem könnyű feladat… legalább is elsőre így tűnhet! A mai modern világban szerencsére ez koránt sincs így, hiszen ma már nem csupán a tv műsorok sorrendjét, de akár a rádiócsatornák különböző sávjainak adásait is ellenőrizhetjük az interneten.

Románia és az online rádiózás

A Fekete-tenger partján ücsörögve, hasunkat süttetve is lehet változatosan rádiót hallgatni. Ott sem kell lemaradni a legfrissebb műsorokról, adásokról! Na és mi van akkor, ha mégis elmulasztanánk egy műsort, pedig igazán kíváncsiak voltunk rá? Hallgasd vissza a MyRadioOnline-nál!

Náluk minden rádióállomás minden műsorát visszahallgathatod. Ne mondj le egy rádióadásról, csak azért, mert épp nem tudtad elérni az adás kezdetét! Ezt a funkciót akkor is segítségül hívhatod persze, ha két műsor is érdekel, és egyikről sem szeretnél lemaradni. Hozz egy gyors és hirtelen döntést! Hallgasd azt, amit éppen abban a pillanatban szívesebben élveznél, majd ha vége, hallgasd vissza a másikat, amit egyébként elmulasztottál volna!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust