A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja képviseltetni magát a kormányalakítási tárgyalásokon - jelentette be csütörtökön este Viorica Dăncilă miniszterelnök, az alakulat elnöke.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) készen áll támogatni egy valóban az ország érdekeit szolgáló, karcsúsított kormányt, amely "liberális hangvételű" kormányprogrammal áll elő.
Victor Ponta felhívást intézett volt szociáldemokrata kollégáihoz, hogy "alakítsák újra" a 2016-ban beígért kormányt
Fiatal pedagógusok és előadóművészek jelentkezhetnek arra a műhelymunkára, ahol Écsi Gyöngyi vezetésével a mesemondás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést.
A délutáni tevékenységek során elsősorban a szerény anyagi körülmények között élő, nagycsaládból származó vagy egyéb társadalmi problémával küzdő gyerekek számára nyújt fejlődési lehetőséget.
Októberben is érdekes, tanulságos és szórakoztató előadásokkal várja a kicsiket és nagyokat a Cimborák Bábszínház.
Tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőt az Eufónia Kulturális Egyesület október 5-én a „Plugor Sándor” Művészeti Líceumban. A rangos zenei rendezvényen 112 diák vett részt.
Egy hektárnál nagyobb zöldövezet van kialakítva sportolásra és szabadidő eltöltésére Uzon községében. A hely a madarak megfigyelésére is alkalmas.
A mérlegeknél ott a pont, ahol a vessző, hiszen végtelen fantáziájuknak, különc elképzeléseiknek senki nem szab határt. A balanszot keresve állandóan konfliktusokkal küszködnek, mert nem értik, hogy az élet sokszor a patthelyzetek megoldatlanságával válik kerek egésszé.
Ritka ember az, aki képes szembenézni önmagával, valamint a körülötte változó világgal, aki levonja, a saját nyelvezetén megfogalmazza, valamint közzé is teszi ennek tanulságait.
A tegnapi, rendkívüli kovásznai tanácsülésen a testület nevében Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester átadták a 2019-es Tiszta udvar, rendes ház-díjakat, az azokat kiérdemlő lakosoknak.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Nagy értékű és nagyon hasznos adománnyal lepte meg a Wegener Pro Sanitate Alapítvány a kézdivásárhelyi Zenobia Idősek Otthonát és a kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthont.
Tegnap Sepsiszentgyörgynek a Brassó felőli kijáratánál tartott tájékoztató jellegű és egyben ellenőrző akciót a megyei rendőrség: több tucat járművet állítottak meg az egyenruhások.
Hogyan lett a régészből bárd? Mit jelent az, hogy valaki nemzetközi mesemondó és miért jó óvodásoknak és kamaszoknak (is) mesélni, továbbá miért fontos számunkra a mese? Többek között ezekről beszélgettünk Zalka Csenge Virág, nemzetközi mesemondóval.
Évfordulók. Születésnapok. Visszapillantások. Tíz éves a színház, amely egy olyan Ünnep, amire Hatházi András a színészekkel közösen írta meg az előadás szövegét. Vele beszélgettünk, a körülményekről, érzéseiről, az előadásról, szerepkörökről.
A Székelyföld Napok háromszéki programja
Ahogyan az várható volt, idén is nagyon hamar beteltek a helyek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által szervezett sepsiszentgyörgyi Ezüst Akadémiára.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán