A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Fekete-tenger-parti üdülőhelyek némelyikén szolgálatot teljesítő brassói búvároknak kedden is akadt dolguk.
Megkezdte az első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbviteli perének tárgyalását kedden az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa, írja az MTI.
Rekordokat döntöget az Ausztrália északi tájaira beköszöntött hőhullám. A téli félévet meghazudtoló, 40 fok feletti hőmérsékleti értékek még itt is rendkívülinek számítanak augusztusban. A déli régióknak, köztük Sydney-nek, ezzel szemben évek óta nem látott hideggel kell szembesülnie.
Kelemen Hunor elégedetlen az Orban-kormány tevékenységével mind az egészségügyi, mind a gazdasági válság kezelését illetően. Erről az Adevărul Live-nak adott interjúban beszélt az RMDSZ elnöke.
Az elmúlt 24 órában 58, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 3367-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
Lehetségesnek tűnik, hogy szeptember 1-jétől kinyissanak a vendéglők - jelentette be hétfőn, a Digi24 késő esti műsorában Ludovic Orban miniszterelnök.
A kormány egy sürgősségi kormányrendelettel jóváhagyta hétfői ülésén az IMM Factor programot.
Sikerült megállítani a koronavírus-fertőzések számának növekedését - jelentette be hétfőn, a Digi24 késő esti műsorában Ludovic Orban miniszterelnök.
Az állam délkeleti részén egy hajóról vették észre a rendkívül ritka színváltozatú állatot.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Az Észak-Kaliforniát pusztító lángok már az állam történelmi, 133 éves csillagvizsgálóját is veszélyeztetik – számol be a Space.com.
A Pittsburghi Egyetem orvosi azzal kísérleteznek, hogy az okostelefonunk segítségével tudjuk monitorozni, ha kell, kontroll alatt tartani az alkoholfogyasztásunkat. Kinek mire van szüksége.
Ludovic Orban miniszterelnök úgy nyilatkozott hétfőn este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy amennyiben a COVID-19 járvány miatt felfüggesztenék az oktatást valamely iskolában, minden tanuló szüleinek egyike megkapja fizetése 75%-át, hogy otthon maradhasson gyermekével.
Hatéves fennállása alatt mintegy 25 háromszéki személynek nyújtott segítséget a Bukarestben bejegyzett Vétlen Áldozatok Egyesülete, melynek helyi képviselőjét, Bicsak Lászlót szólaltattuk meg. Arra voltunk kíváncsiak, milyen ügyekben milyen előnyökkel járhat az ő közbenjárásuk.
Egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakó arra panaszkodott, hogy lakhelye környékén elszaporodtak a kóbor macskák, a vizeletüktől, ürüléküktől bűzlik a hely. Néha a lépcsőházba is beszorulnak az amúgy vadóc állatok, ilyenkor keservesen sírnak, és vadul fújtatnak, ha bárki is közeledik feléjük.
Sajtóinformációk szerint új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg Magyarországon, amely miatt már 11 személyt veszítette életét. Lapunk a háromszéki, idevágó trendről érdeklődött.
A hagyományos oktatásra vágynak a háromszéki diákok, hiszen a tanulás mellett a társaság is fontos része az életüknek. Remélik, normális körülmények között kezdődhet a tanítás a megyében.