Példa nélküli, nagyon furcsa tanévkezdés elé néznek az oktatási intézmények.
Szeptember elsejével új igazgatója van az Apor Péter Iskolaközpontnak és a Bod Péter Tanítóképzőnek. Tegnap Madarász Évával, az Apor Péter-líceum szeptember elsejével kinevezett igazgatójával beszélgettünk, aki a nyugalomba vonuló Dezső Venceltől vette át a „stafétát”.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tizenhat településen indít saját polgármesterjelöltet és 29 helységben lesz önkormányzati listája a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ).
Nem irigylendő az iskolaigazgatók helyzete olyan körülmények között, hogy csak szeptember 7-én teszik közzé az egyes településekre vonatkozó járványtani felmérés eredményét, amihez igazodva dől el majd, hogyan is kezdődik az új tanév az egyes iskolákban.
A hétfői rendkívüli online tanácsülésen 5.233.650 lejt hagytak jóvá a tanügyi intézményeknek, hogy felkészüljenek az iskolakezdésre – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Alkotmányjogi szempontból nincs akadálya annak, hogy az augusztusi rendkívüli ülésszakban benyújtott bizalmatlansági indítványról a tegnap elkezdődött rendes ülésszakban szavazzanak.
Igazi összefogást valósítottak meg a Kovászna megyei gazdák és szakemberek, hisz több erdővidéki taggal is bővült a Kézdi Lacto Coop tejszövetkezet.
Az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését a szeptember 14-én kezdődő új tanévben.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
A költségvetési tanács szerint elengedhetetlen az államháztartás bevételeinek növelése, hogy a román gazdaság felkészült legyen a jövőbeni válsághelyzetekre; azt is megállapította a testület, hogy a jelenlegi magas államháztartási hiányt a nemzetközi piacok nem fogják hosszú távon tolerálni.
5,4 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júliusban, 0,1 százalékponttal több, mint egy hónappal korábban.
Szeptember 1-jétől újra megnyithatnak az éttermek belső terei. A vendégeknek maszkot kell viselniük, ha felállnak az asztaltól, nem fogyaszthatnak a bárpultnál, ugyanakkor tilos lesz a táncolás is - derül ki a hétfőn este közzétett, az éttermek működését szabályozó határozattervezetből.
Televíziós kémsorozatban fog szerepelni Arnold Schwarzenegger a Skydance televíziónál – erősítette meg a Variety.com.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1053 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter keddi bejelentése értelmében a gyermeküket iskolába küldő szülőktől nem kérnek saját felelősségre írt nyilatkozatot.
Elhunyt a koronavírussal megfertőződött Benedek István nyugalmazott orvosprofesszor, a Maros megyei sürgősségi kórház hematológiai osztályának volt vezetője.