Iskolakezdés: nem engedik egyszerre szünetre a különböző osztályok tanulóit

Az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését a szeptember 14-én kezdődő új tanévben.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 01., 16:352020. szeptember 01., 16:35

Az erről szóló útmutatókat kedden tette közzé honlapján az oktatási tárca, amely szervezési módszerekkel próbálja elérni, hogy az órákon részt vevő diákok minél kevesebb társukkal, illetve tanárral érintkezzenek.

A felső tagozatos és a gimnazista diákok számára 55 perces tanórákat javasolnak, és öt perc áll majd a tanárok rendelkezésére, hogy másik osztályba menjenek. Az egyes osztályokat nem ebben az öt percben, hanem az 55 perces tanóra idején - előre meghatározott, de egymástól eltérő időpontokban - engedik majd 10-15 perces szünetre oly módon, hogy a mellékhelyiségeknél ne alakuljon ki torlódás, és a különböző osztályok diákjai lehetőleg ne találkozzanak egymással. Az alsó tagozatos (1-4 osztályos) diákok órarendjének kialakítását a tanítókra bízzák.

A minisztériumi ajánlás szerint az iskoláknak az órarend tömbösítésével csökkenthetik az egyes osztályokkal találkozó tanárok számát: ha a tanárok egymásután két órát tartanak, akkor a diákok aznap nem öt-hat, hanem legfeljebb két-három tanárral találkoznak - olvasható az útmutatóban.

Az órarend kialakítása mindenütt az iskolák hatásköre marad. A járványhelyzet függvényében minden településen helyi szinten döntenek arról, hogy megnyitnak-e az iskolák, vagy az oktatást - valamennyi, vagy csak az osztályok egy része számára - az internetre költöztetik. Arról, hogy a zöld, sárga, illetve vörös színnel jelölt forgatókönyvek közül melyiket kell az adott településen alkalmazni, a szeptember 7-i adatok alapján döntik el a megyei járványügyi hatóságok - közölte kedden az oktatási tárva által rendezett sajtóértekezletén Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

A közfelháborodás hatására a hatóságok letettek arról, hogy saját felelősségre adott nyilatkozatot kérjenek a szülőktől, amelyben azt kellene igazolniuk, hogy nem fedezték fel az iskolába küldött gyermekükön a koronavírus-fertőzés tüneteit. Ehelyett lázméréssel próbálják majd kiszűrni az esetleges fertőzöttek belépését az iskolai közösségbe - mondta a miniszter.

Ha fertőzés jelenik meg egy osztályban, ott 14 napra felfüggesztik az oktatást, ha pedig három különböző osztályban is megjelenik a koronavírus-fertőzés, akkor az egész is iskolát bezárják, és online folytatódik az oktatás.

Az iskolákban az ültetésnél legalább egyméteres távolságot kell biztosítani, a tanároknak és diákoknak egyaránt kötelező lesz a védőmaszk viselése. Az óvodásoknak azonban nem kell maszkot hordaniuk.

Monica Anisie oktatási miniszter szerint a felmerülő kérdések megválaszolása számára a tárca ingyenesen hívható telefonvonalat indít a szülők és diákok számára. A miniszter szerint a közbeszerzési hatóság (ONAC) hibája, ha nem lesz meg tanévkezdésig az a 250 ezer táblagép, amelyet még májusban megígért a kormány a rászoruló diákok számára. A késlekedés miatt a miniszter az ONAC elnökének leváltását kérte Ludovic Orban kormányfőtől.

A szakiskolai műhelygyakorlaton csak csoportok vehetnek részt

A szakközépiskolákban és szakiskolákban a műhely- és laborgyakorlatokon nem az egész osztály, hanem csak ennek egy része, egy csoport vehet részt - írja az iskolakezdési kisokosban.

A csoportok létszámát úgy kell meghatározni, hogy a gyerekek be tudják tartani az egy méteres távolságot egymástól.

Ha a biztonságos távolságot azt követően sem lehet betartani, hogy az osztályokat csoportokra osztották, akkor 'be kell azonosítani azokat a megoldásokat', amelyek révén online is meg lehet tartani a foglalkozások egy részét. Egyensúlyt kell keresni az online oktatás, és a tanulók személyes jelenléte mellett megtartott órák között - írja a dokumentum.

A gyerekek azon gyakorlati képzését, amelyekre különböző vállalatoknál kerül sor, kizárólag személyes jelenléttel kell megszervezni, csoportokra osztva, betartva a vonatkozó biztonsági előírásokat - írja még a kisokos.

A vokacionális líceumok (művészeti, pedagógiai, teológiai, sport és testnevelés) bentlakásaiban legfentebb két tanuló alhat egy szobában - írja a kisokosban.

A különböző próbákat, gyakorlatokat úgy kell megszervezni, hogy betartsák a vonatkozó védelmi előírásokat. A pedagógiai líceumok gyakorlatainak egy részét az osztályokban, más részét akár a szabadban is meg lehet tartani - írja az útmutató.

A szülők nem léphetnek be az óvodába

A szülők nem léphetnek be az óvodaépületbe, a gyerekeket reggel a kapuban fogadja egy alkalmazott, és délben ugyanonnan vehetik el a szülők - írja a kisokosban.

A rendelkezés szerint "rendkívüli helyzeteket" leszámítva, idegen személy nem léphet be az óvodába.

Az útmutató leszögezi: a kockázati csoportokhoz tartozó gyerekek (krónikus betegek, cukorbetegek, immunhiányos gyerekek) kizárólag a kezelőorvosuk engedélyével és a szülők írásos beleegyezésével látogathatják az óvodát.

A kisokos ajánlatként fogalmazza meg, hogy több be- és kijáratot használjanak, hogy a különböző csoportok eltérő időpontban kezdjék a foglalkozást, és hogy a gyerekek csak egy jól kijelölt útvonalon közlekedjenek az épületben.

Ugyanakkor az intézményeknek "tartalékosokról" kell gondoskodniuk (nyugdíjas személyzet, diákok, stb.), akik behívhatók, ha esetleg egy óvónő megfertőződik.

A lázas gyerekeket nem fogadják az óvodákban.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés