Piaci rést talált egy férfi és gondolta, hogy akkor gyorsan üzletet is csinál belőle: szingli anyák számára kínál apai szolgáltatásokat.
Strasbourg helyett továbbra is Brüsszelben tartják az Európai Parlament plenáris ülését.
A bölöni polgármesteri hivatal idén már másodszor kapott pénzt az árvízkárok helyreállítására. Ezúttal mintegy három és fél millió lejt utalt a kormány.
A címben szereplő aszfaltbetyár kifejezés nem véletlen: tegnap késő délután egy egyelőre ismeretlen személy beleszántott a szentkatolnai út nem is olyan régen leöntött aszfaltrétegébe Kézdivásárhely végében.
Nem kevesebb, mint öt pedagógust találunk az RMDSZ megyei tanácsosi jelöltlistáján, ami Tamás Sándor szerint a területnek tulajdonított fontosságot tükrözi.
A koronavírus-járvány által sújtott cégek szeptembertől újabb állami támogatásokat vehetnek igénybe. Bevezették a részleges kényszerszabadságot, támogatják a napszámosok foglalkoztatását és azokat a vállalkozásokat, amelyeknek csökkent a forgalmuk.
Újabb történelmi mélypontra süllyedt a lej az euróhoz viszonyítva, és már meghaladta 4,85-ös határt. Bár a pénzügyi szakértők és bankok nem számítanak a lej látványos gyengülésére, az év végég elérheti a 4,87–4,90 lej/euró árfolyamot, mondta Klárik Loránd.
A hideg idő érkezésével ellehetetlenedik a hazai gyógyfürdők tevékenysége, ha mihamarabb nem engedélyezik a beltéri medencék megnyitását, hívja fel a döntéshozók figyelmét a Romániai Gyógyturisztikai Munkáltatók Szövetsége (OPTBR).
Nagyon veszélyesek a vonatos szelfik, amelyeket előszeretettel készítenek a tinédzserek. A rendőrség kampányt indított a tragédia-megelőzés érdekében.
Szombaton mintegy húsz uzoni fiatal, nagyobbrészt az Ifjak Mozgalma Uzon Községért Egyesület (IMUK) tagjai, de az önkormányzat munkatársai is részt vettek a szabaidőparkot körülölelő Feketeügy-holtárok takarításában.
Józan ésszel belátható, hogy az egészséges gyermekek életkori sajátosságaival is jobbára összeférhetetlen járványügyi szabályozás a speciális iskolába járó, fogyatékkal élő gyermekek esetében még kevésbé alkalmazható.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A környékbeli fiatalokból 2017-ben alakult, ma már kolozsvári együttesként működő A Csajod nyerte a szeptember 4–6. között Székelyudvarhelyen megrendezett 8. Siculus Fesztivál ezereurós nagydíját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Múlt pénteken a kedvezőtlen időjárás ellenére összesen 172 versenyző gyűlt össze a hagyományos úszó Sprint-kupa tizedik kiírásán, amelynek a megszokottól eltérően nem a sepsiszentgyörgyi uszoda, hanem a városi strand 50 méteres medencéje adott otthont.
A továbbjutás a cél a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapatának, amely ma 16.30-tól a Sinkovits Stadionban lép pályára a Brassói SR ellen, a Román-kupa országos selejtezőjének első fordulójában. A szigorú járványügyi előírások miatt nézők nélkül rendezik a találkozót.
A Sepsi OSK zabolai születésű kapusa, Fejér Béla a magyar másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus FC csapatát erősíti immár négy hete. A 25 éves játékos elmondása szerint nagyon jól fogadta őt a csapat, úgy érzi, hamar beilleszkedett, már védett is három mérkőzésen.