Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tegnap sajtótájékoztatót tartott Constantin Pătru üzletember, a hat román pártot tömörítő kézdivásárhelyi koalíció összefogó embere. Elmondta: tegnap délelőttig még nem döntöttek arról, hogy melyik polgármesterjelöltet támogatják.
A háromszéki hatóságok továbbra is napi szinten tartanak közös ellenőrzéseket a koronavírus-járvány tükrében hozott szigorítások betartását ellenőrizve. Lapunk arról érdeklődött, hogy az elmúlt hetekben milyen mértékű büntetéseket állítottak ki, és főképpen milyen mulasztások miatt szabtak ki bírságokat.
Csak a bürokrácia késlelteti a málnási új víztározó átadását, az önkormányzat a vezetékrendszerre való csatlakozáshoz a környezetvédelmi hivatal és az áramszolgáltató vállalat jóváhagyásait várja – tudtuk meg Szotyori Angéla polgármester asszonytól.
Baróton fejenként ötven darab védőmaszkot osztanak ki azoknak a személyeknek, akik május folyamán szociális segélyben vagy családi pótlékban részesültek, illetve a kisnyugdíjasok és a saját jövedelem nélküli, csupán segélyből élő fogyatékos személyek is kapnak védőmaszkokat.
Tegnap a Zöld Nap egyesület a helyi sportirodával karöltve tizenkettedik alkalommal rendezett az autómentes világnap jegyében kerékpáros felvonulást Kézdivásárhely forgalmas utcáin.
Hétfő délután mutatták be Esztelneken a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent, a helyi iskola 340 éves évfordulója alkalmából összeállított, Nagy Mózes címet viselő kötet.
A kézdivásárhelyi Borudvarban hétfőn mutatták be André Ferenc költő, slammer, műfordító második, Bújócskaverseny című kötetét, majd slam poetry estet rendeztek.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) sürgősségi bizottsága legutóbbi közgyűlésén elfogadta az U17-es és U19-es elitligák csoportjainak összetételét, illetve szabályzatát a rövidesen kezdődő szezonra.
A Medgyesi Gázmetán otthonából távozott győztesen a Bukaresti Dinamo a labdarúgó I. liga 4. fordulójának hétfő esti zárómeccsén. A három döntetlent jegyző Sepsi OSK továbbra is 12. a táblázatban.

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) megváltoztatta a női kosárlabda Euroliga 2020–2021. évi kiírásának lebonyolítását. A főtáblán négyes csoportokban, úgynevezett buborékokban játsszák a mérkőzéseket.
A hazai lakosság 40 százalékának nincs semmilyen kapcsolata a bankokkal, még folyószámlájuk sincs, így minden ügyletet készpénzzel intéznek, ezért e tekintetben Románia az utolsó helyezett az Európai Unióban.
Háromszék gazdasági központja Sepsiszentgyörgy, itt működik a megyében bejegyzett cégek fele, ugyanakkor a megye gazdasága a mikro-, kis- és középvállalkozásokra épül.