Könyvbemutató Esztelneken

Hétfő délután mutatták be Esztelneken a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent, a helyi iskola 340 éves évfordulója alkalmából összeállított, Nagy Mózes címet viselő kötet.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 23., 00:142020. szeptember 23., 00:14

A kiadványban a szaktanulmányok mellett helyet kaptak Nagy Babos Tamás költő-tanár Nagy Mózeshez köthető versei is, valamint Maka Csilla Nagy Mózesről írt színdarabja is, amely az eredeti tervek szerint bemutatásra került volna az emlékünnepségen.

Elsőként Csüdör Áda Katalin helyi művelődésszervező köszöntötte az egybegyűlteket és a kötet jelenlévő szerzőit: Ambrus Arnoldot, Rancz-Gyárfás Elemért és Varga Katalint, a kötet szerkesztőjét: Szőts Pap Zsuzsát, valamint Tamás Sándor megyetanácselnököt. A Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa és egyben a kötetet szerkesztő Szőts Pap bevallása szerint kutatásai során tudatosult benne, hogy milyen hiány egy, a Nagy Mózes életútját és -művét bemutató munka, ennek pótlására született ez a kötet.

A könyv helyi kutatók szemén keresztül mutatja be Nagy Mózes személyiségét és örökségét. És hogy mi vezérelte a kötet szerzőit, milyen indíttatásból esett választásuk épp Nagy Mózes tetteit és személyiségét vizsgálni? Ambrus Arnold, kővári születésű, jelenleg Kolozsváron élő, az Ökumenikus doktori intézet jelenlegi hallgatójának kötetben megjelent tanulmánya egykori diplomadolgozatának központi része, a hagyaték gondozását állítja középpontba, bemutatva a gimnázium építkezését, annak kronologikus történetét is.

Varga Katalin helyi tanítónőt mindig is érdekelte a helytörténet és a falutörténet, fontosnak tartja szélesebb körben ismertetni ezt. Többek között Nagy Mózest választotta I. fokozatú vizsgája témájának. Rancz Gyárfás Elemér, az Apor István Gimnázium igazgatója örömmel fogadta a felkérést, jelen tanulmányai diplomadolgozatának részét képezik. Nagymamája kolostori visszaemlékezéseiből építkezve született meg benne a téma iránti kutatásvágy.

ZENE

Ma 16.30 órától a kovásznai művelődési ház melletti parkban akusztikus koncert, fellép a Consonantia + zenekar (Vajna Jancsi, Mihăițeanu Koszti, Mihăițeanu Zsolt), előzenekar a Magnets (Szász Misi, Molnár Gergő, Deák Dani).

ELŐADÁS

Ma 18 órától a Vigadó Akadémia előadója Rancz Zsolt, aki Neked könnyű, me'céged van! című könyvét mutatja be a Wegener-parkban.

PINCEKLUB

Ma 18 órakor Minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót szeretettel várnak a Kónya Ádám Művelődési Ház pinceklubjában. 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés