A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A miniszter azt követően tette közzé felhívását, hogy a fővárosban több tanulóról is kiderült alig néhány nappal az osztálytermi oktatás újbóli megkezdése után, hogy koronavírussal fertőzött.
Egy négy lapból álló notesztöredéken bukkant fel egy eddig nem ismert, a költő kézírásával írt József Attila-vers - írja a Telex.hu.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a szerdán eltemetett Farkas Árpád székelyföldi költő hozzátartozóinak. A levelet az a Háromszék napilap közölte internetes oldalán, amelynek közel két évtizeden át Farkas Árpád volt a főszerkesztője.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2644 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 31.645 tesztet végeztek el – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került a Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa. Diószegi Lászlót kétoldali tüdőgyulladással kezelik, szerdán vitték be a sepsiszentgyörgyi kórházba, ahol azonnal antibiotikumot kapott.
Százezer személy kért időpontot a koronavírus elleni Oxford-AstraZeneca védőoltás beadására alig 22 óra alatt.
Csütörtökön érkezik meg az országba az AstraZeneca által kifejlesztett vakcina második, 92.400 adagot tartalmazó szállítmánya - közölte a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
A University College London, röviden ULC kutatói Anglia-, Skócia- és Wales-szerte azt találták, hogy még a csekély légszennyezés is növelheti az életkorral összefüggő makuladegeneráció, röviden AMD, vagyis szemfenéki meszesedés kockázatát.
Bekerült a Colectiv az Oscarra legesélyesebb 15 film közé a nemzetközi filmek kategóriájában. A listáról lemaradt azonban Magyarország nevezése, a Horvát Lili által rendezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás.
Eddig még nem látott videókat mutattak be bizonyítékként a demokraták a Donald Trump előző amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási (impeachment-) eljárás szerdai napján, amikor a vád érveinek ismertetésével folytatódott a tárgyalás.

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlás-nevelésének Erste Ligára gyakorolt hatását.
Brüsszelben tesz munkalátogatást csütörtökön és pénteken Florin Cîţu miniszterelnök. Cîţu többek közt az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel is találkozni fog.
Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét jelöli Kovászna megye prefektusának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezete.
Kizárták a Románok Egységéért Szövetségének (AUR) parlamenti frakciójából Diana Șoșoacă szenátort, közölte szerdán a párt sajtóosztálya.
Florin Cîţu miniszterelnök a szerdai kormányülést követően bejelentette: meghosszabbították a veszélyhelyzetet Románia területén.
Takarékossági intézkedésekről készített elő sürgősségi rendeletet szerdai ülésén a kormány, de ezek bevezetésével is meg fogja haladni a GDP 7 százalékát az államháztartási hiány az idén - közölte Florin Cîțu miniszterelnök szerdán.
Aki meg szeretné nézni Az utolsó vacsorát a Santa Maria delle Grazie-templom refektóriumában, annak előre jelentkeznie kell, mert a járványügyi korlátozások miatt a szokásosnál jóval kevesebb látogatót engednek be.
A tagállamoknak április végéig kell benyújtaniuk a terveiket. Az unió történetében először jogállami normákhoz kötik majd a kifizetéseket. Rendszerszintű csalások esetén blokkolhatják a pénzt.