A karácsonyi ünnepi (kicsit visszafogott), erdélyi könyvpiac míves kiadványát – Tóth László Kézdiszék 1917–1920 forgatagában, szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében című kötetét – kaphattam kézbe. Az író-újságíró immár második írásában dolgozza fel a „feldolgozhatatlant”: Kézdiszék szenvedését az első világháborúban.
A kormány tegnapi gyűlésén visszavonta a Kovászna megyei prefektúra teljes vezetőségének megbízását, leváltva Iulian Constantin Todor prefektust és két helyettesét Cosmin Boriceanut és Sergiu Mitroit.
Cristiano Ronaldo vezeti a legeredményesebb futballisták örökrangsorát, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) készített el. A listán három magyar is helyet kapott: Puskás Ferenc az 5., Sárosi György a 17., Schlosser Imre pedig a 20.
A megmérettetésen összesen 24 gyermek tette próbára magát, az alacsony részvétel a vírushelyzet számlájára írható. Érkezéskor minden edző és sportoló orvosi ellenőrzésen esett át, mindenkinek kötelező volt a maszk viselése, amikor nem tartózkodott a pályán.
Január közepén csatlakozott a Sepsi OSK játékoskeretéhez a kézdialmási illetőségű Tamás Nándor. A magyar élvonalbeli Puskás Akadémia szélvészgyors szélsője kölcsönszerződéssel érkezett Sepsiszentgyörgyre, előreláthatóan másfél évig fogja a klubot erősíteni.
Februárban Zágon községbe látogatott Könczei Csaba és Gál Károly parlamenti képviselő, ahol Kiss Augustin polgármesterrel felleltározták a helyi gondokat, melyekre igyekeztek megoldásokat keresni.
Mihály Imre személyében új plébános érkezett gyertyaszentelő Boldogasszony napján a zágoni katolikus egyházközségbe. Rövid idő alatt ő a harmadik plébános, aki a település híveit szolgálja. Az ifjú plébánost kérdeztük eddigi élményeiről.
Az építési hulladéknak pillanatnyilag rendezetlen a helyzete Erdővidéken. „Egy 5 köbméteres, építési hulladékkal tele konténer elszállítása Barótról Lécfalvára a Tega Rt. által közel 600 lejbe kerül, amely tarifa Erdővidéken nem életszerű” – hangsúlyozta Benedek-Huszár János, Barót polgármestere.
A nemrég lezajlott, februári soros ülésen a városkasszában tavalyról megmaradt 2,2 millió lejes összeg egy részének felhasználásáról is döntöttek a baróti önkormányzat képviselői.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A sepsiszentgyörgyi Híd utcában tetten érhető járdára parkolás jelenségéről olvasóink már több alkalommal is küldtek fotókat. A panaszokat továbbítottuk az illetékeseknek, ezúttal pedig a városvezetéstől a megoldásokról érdeklődtünk.

A Gyimesek vadregényes erdői között, a hegyek ölelésében egy különleges természeti kincs bújik meg: a Jávárdi-vízesés, vagy ahogyan a helyiek nevezik, a Zúgó.
Sepsiszentgyörgyön a hétvégén, azaz március 6–7-én újra megszervezik a helyi termelők és kézművesek vásárát, ezúttal azonban mindezt a nemzetközi nőnapra, azaz március 8-ra kiélezve.
Hét új vállalkozást támogat egyenként 100–100 ezer eurós vissza nem térítendő finanszírozással Kovászna Megye Tanácsa az európai uniós Social Economy Start Up gazdaságélénkítő programja által. Az első öt – négy háromszéki és egy kolozsvári – céggel március 3-án kötöttek szerződést.
A forgalomba bejegyzett romániai gépjárműállomány (autópark) nyilvántartásával, a műszaki ellenőrzések felügyelésével foglalkozó központi hivatal (Registrul Auto Român, RAR) tavalyi évre vonatkozó adatokat ismertetett.
Közös fejlesztési stratégiában, szoros együttműködésben gondolkodik a megyei és a megyeszékhelyi önkormányzat, illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és annak sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A mentális, lelki egészségünkre mindig fontos lenne időt fordítani, hiszen legalább olyan lényeges az egészségmegőrzés ezen a területen is, mint a testi épségünk.