„Szerencsésnek érzem magam”

Január közepén csatlakozott a Sepsi OSK játékoskeretéhez a kézdialmási illetőségű Tamás Nándor. A magyar élvonalbeli Puskás Akadémia szélvészgyors szélsője kölcsönszerződéssel érkezett Sepsiszentgyörgyre, előreláthatóan másfél évig fogja a klubot erősíteni.

Bartha Zsófia

2021. március 04., 00:352021. március 04., 00:35

 

– Gyorsan beilleszkedtél a csapatba. Hogyan érzed magad Szentgyörgyön, hogyan fogadtak a társak, edzők, vezetők?

– Már az első napon, amikor megérkeztem Sepsiszentgyörgyre, azt éreztem, hogy itt a szurkolók, játékosok, stábtagok és a vezetőség egy nagy családot alkotnak. Ennek köszönhetően sikerült hamar beilleszkednem, de az is megkönnyítette a dolgomat, hogy volt pár ismerős arc az öltözőben, akik bármiben tudtak segíteni.

– Van számodra jelentősége annak, hogy Háromszéken futballozhatsz?

– Bárhova megyek, bármennyi időre, nekem Háromszék az otthonom! Szerintem minden játékosnak nagy álma, hogy a szülőföldjén focizzon. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az én esetemben ez megvalósult.

– Miért éppen 22-es a mezszámod?

– Az FK Csíkszeredánál és az Aqvital FC Csákvárnál is játszottam már ebben a számban. Mivel a Puskás Akadémiás mezszámom, a 29-es itt már foglalt volt, visszatértem a jó öreg 22-eshez.

– Hiányoznak a nézők a lelátóról?

– Nagyon hiányoznak! Remélem, mihamarabb visszatér minden a régi kerékvágásba, és újra nézők előtt játszhatunk. Fantasztikus szurkolóink vannak, még egy zárt kapus meccsen is emberek előtt tudtunk játszani egy adott időpontban. Habár ezek hóemberek voltak, mikor kinéztünk a lelátóra, éreztük a szurkolóink biztatását, és értük küzdöttünk a pályán.

– Mennyire volt idegen számodra a román bajnokság? Figyelemmel követted az OSK-t?

– Egyáltalán nem volt idegen. Az OSK-t és a román bajnokságot is követem már nagyon rég óta.

– Milyen célokat tűztél ki saját magad számára a Sepsi OSK színeiben?

– Meghatározó játékosa szeretnék lenni a csapatnak, aki gólokkal és gólpasszokkal tud segíteni.

– Hogyan látod, jó döntés volt alig tizenhat esztendősen Magyarországra igazolni?

– Úgy gondolom, hogy akkor számomra ez volt a legjobb döntés. Nem szoktam ezeken utólag gondolkodni, hiszen a múlton már nem lehet változtatni, inkább mindig arra törekedek, hogy a jövő a lehető legjobb legyen.

– Mit kaptál eddig a Puskás Akadémiától?

– 16 évesen kerültem a Puskás Akadémiára, ott lettem profi labdarúgó, ott mutatkoztam be az első osztályban, majd később ott lőttem meg az első gólomat. Gyerekként mentem oda, és most felnőttként tértem vissza. Rengeteget adott nekem ez a klub, és mindig a szép emlékek fognak eszembe jutni az ott eltöltött időről.

– Apropó emlékek, melyik a legkedvesebb? Az NB I-ben 23 mérkőzésen 2 gólt szereztél a Puskásnak, a Magyar Kupában hét találkozón öt góllal és három gólpasszal segítetted a csapatot.

– Rengeteg szép emlékem van, de a legkedvesebb a Vidi elleni győztes meccs, amelyen bemutatkoztam az élvonalban, illetve az első élvonalbeli gólom, ami győzelmet ért az MTK ellen.

– Ha egy év múlva ilyenkor újra beszélgetünk, mivel lennél elégedett, ha milyen sorokkal kezdeném az interjút?

– Az álmokról nem beszélni kell, hanem tenni értük. Én dolgozok tovább szépen csendben, majd a sikerek úgyis hangosak lesznek, és beszélnek helyettem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés