Helyi igény szülte képzések

Közös fejlesztési stratégiában, szoros együttműködésben gondolkodik a megyei és a megyeszékhelyi önkormányzat, illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és annak sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata.

Bodor Tünde

2021. március 04., 00:052021. március 04., 00:05

Soós Anna bevezetésképpen elmondta, a BBTE diákjai és oktatói 50 ezres közösséget tesznek ki, a felsőoktatási intézmény 522 alap-, illetve mesterképzést, ezen kívül doktori és egyetem után képzéseket is kínál.

Ezekből Szentgyörgyön az első két típus létezett eddig, mivel azonban ma már alapkövetelmény az élethosszig tartó tanulás és fejlődés, egy héttől egy évig terjedő időtartammal terveznek továbbképzéseket szervezni, például az informatikusoknak és a turisztika-földrajz szakosoknak. Egy pilóta-program keretében pedig, aki az egyetem didaktikai mesterképzésére beiratkozik, még fölvehet az alapképzéséből 90 kreditet, és kétszakos diplomát kap.


Sok gyakorlati szakembert terveznek bevonni a helyi igényeket kiszolgáló képzésekbe, panzió- vagy szállodavezetőket, turisztikai irodavezetőket, akik a vidéki turizmusban érdekelteket oktatnának, és a vállalkozókat, hallgatókat pedig nemcsak Háromszékről, hanem a szomszédos megyékből is igyekeznek idecsábítani. Ugyanakkor a közigazgatásban dolgozók képzésére és továbbképzésére is van programcsomagja az egyetemnek, ezzel is élni szeretnének, számtalan téren hasznosítható ez a tudás, például a közbeszerzésekben vagy pályázatírásban – részletezte Tamás Sándor.


Új fejezetet szeretnénk nyitni a kihelyezett tagozat életében, mondta Antal Árpád polgármester. Nézetében nagyon sok, már egyetemet végzettnek jól jöhet az a lehetőség, hogy rövid idő alatt versenyképes tudást szerezhet, amivel jobb jövedelem reményében pályát is válthat. Fontos megerősíteni a magyar nyelvű közigazgatást, amely nagy érték Háromszéken, mondta, és beszámolt arról, hogy kampányígéretéhez híven az egyetemmel együtt ezer személynek lehetősége lesz 1000 lejes önkormányzati támogatással jó, legalább egy szinttel magasabb román nyelvtudást szereznie, illetve a románok is élhetnek a magyar nyelv elsajátításának ezzel a lehetőségével. A gyakorlatban még az egyetemet végzettek között is sűrűn előfordul, hogy nem tudnak eléggé jól az állam nyelvén ahhoz, hogy munkájukat jól végezzék.


A kiválóság kötelez – summázott Markó Bálint, utalva arra, hogy a BBTE évek óta a legnagyobb és legjobb romániai egyetem. Az intézmények közötti együttműködés felvállalása a régió még dinamikusabb fejlődéséhez járulhat hozzá – vélekedett.


A következő időszakban erre a közös munkára vonatkozóan majd egy szerződést is aláírnak a tárgyaló felek. A lényeg, hogy sokféle, rugalmas, a helyi igényekhez alkalmazkodó képzés lesz majd, az online oktatás lehetőségeivel élve, tehát az ország bármely pontjáról bekapcsolódó kiváló oktatókkal, vagy a jelenléti oktatásban. Arra vonatkozóan, hogy konkrétan milyen szakok, képzések indulnak a következő tanévtől, később szolgálnak információval a tárgyaló felek.


Jelenleg a kihelyezett tagozat közigazgatás, közgazdaság és környezettudomány szakán összesen 358 diák tanul. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés