Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. december 29., 00:022021. december 29., 00:02
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat és Antal Árpád az Írisz Háznak ajánlja fel a március 15-diki zászlóbírságra közadakozásból összegyűlt pénzt. Az esettel kapcsolatosan Benkő Erika, a szolgálat vezetője elmondta, a gyűjtésnek elsősorban a figyelemfelkeltés volt a célja, arra szerették volna ráirányítani a figyelmet, hogy mennyire visszás az a gyakorlat, miszerint a román állam minden évben tetemes bírságot szab ki azokra a polgármesterekre, akik március 15-én kitűzik a magyar zászlót.
Antal Árpád polgármester köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak egy lejjel a bírság összegéhez, hiszen a gyűjtés sikere azt mutatja, a város lakosságát érzékenyen érinti az, hogy a hatóságok nem tolerálják még a magyarság nemzeti ünnepén sem a magyar szimbólumokat. Ugyanakkor fontosnak tartja azt, hogy a közösség pénze ne az államhoz kerüljön, hanem jó célt szolgáljon, ezért a közadakozásból származó pénzt jótékony célra fordítja.
„Azt gondolom, a közösség összefogásából származó pénz a legjobb helyen az Írisz Házban lesz, ahol a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek érdekében fogják azt felhasználni. Köszönöm a sepsiszentgyörgyieknek, és mindenkinek, aki adakozott, hogy támogatásukkal kifejezték: a magyarság nemzeti ünnepén fontosak a magyar szimbólumok” – nyilatkozta az eset kapcsán Antal Árpád.
(A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat sajtóirodája)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!