
Szeptember végén becsukja kapuit a KultúrPark, a sepsiszentgyörgyi kulturális események sorát méltóképpen zárja egy nemrégiben elkészült dokumentumfilm bemutatója.
2020. szeptember 29., 00:012020. szeptember 29., 00:01
A háromhónapos rendezvénysorozat 21 filmvetítéssel, 11 koncerttel és 2 néptáncelőadással örvendeztette meg a kultúrára vágyó közönséget. Az események zöme teltházas volt, hála a színvonalas produkcióknak, a kellemes, családias helyszínnek, a kedvező időjárásnak és a wunderBar frissítőinek. Az ‘56-os emlékpark kitűnő helyszínként szolgált a „vendégelőadások” számára is, az érdeklődők itt tekinthették meg a Cimborák Bábszínház, a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureșanu Színház, valamint a Háromszék Táncegyüttes előadásait is.
A KultúrParkban zajló utolsó eseményen Tőkés Csaba Zsolt és Vörös T. Balázs Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 30-án, szerdán 19:30-tól. A film Tőkés Csaba Zsolt és Dezső Tibor Attila Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud című előadása nyomán jött létre. Ahogyan az előadásban is, úgy a filmben is a következő három család tagjai vesznek részt: Dezső Tibor Attila református lelkész és családja, Mocsel Antal „Rémusz” örkői hagyományőrző és családja, valamint Tőkés Csaba Zsolt néptáncoktató és családja.
„Kultúránk, identitásunk fontos részét képezik a néphagyományaink, a néptáncunk, népzenénk és népviseletünk. Ezen értékek fennmaradásának legerősebb megőrzője, fenntartója és tovább-örökítője a család. A család az emberi társadalom legkisebb sejtje. Fontos feladata a gyermek lelki egyensúlyának megteremtése és megtartása. A gyermek már magzat korában elkezdi tanulni ősei hagyatékát, születését követően pedig elsősorban szüleitől, nagyszüleitől tanul értékrendet, magaviseletet. Ahhoz, hogy egy gyermek egészségesen nőjön fel, szükség van arra is, hogy megismerje saját zenei és táncanyanyelvét. A zene és a tánc életének szerves részévé kell váljon, hogy olyan természetesen használhassa, mint a beszédet. Meg kell éreznie, hogy mindez nem csak színpadra való, hanem a hétköznapok és ünnepek velejárója is” – fogalmazott Tőkés Csaba Zsolt. Ezt az értékrendet, gondolatiságot mutatja be a három családdal készített interjúk és a mindennapokból kiragadott életképek sora, egy dokumentumfilm formájában összefonódva.
A három család teljesen különféle életutat járt be, másképp élik mindennapjaikat, ám valami mégis összeköti őket: a népzene és a néptánc. A film az ő életükön, mindennapjaikon, családi kapcsolataikon keresztül világít rá a népi értékek fontosságára.
A filmbemutatóra az ülőhelyek száma korlátozott, 200 hely lesz elérhető, a helyfoglalás pedig az érkezés sorrendjében történik. Kapunyitásra egy órával a vetítés előtt kerül sor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!