A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
2018. december 19., 00:042018. december 19., 00:04
És akkor jöjjünk kedvenc földrészünk kedvenc országának kedvenc megyéjébe: Romániába, Kovászna megyébe, ahol a magasról teszek rá mindenre, csak a nap elteljen mentalítás divat, és ahol sem a pontosságot, sem a felelősséget nem ismerik a vasúttársaságok. Itt van ez nyomorúságos Regio-járat, ami úgy-ahogy jár Brassó és Bereck között. Tudtommal két vonatjuk közlekedik egy nap Szentgyörgy és Bereck között kisebb, olykor nagyobb késésekkel. Azt nem is említem, amikor Kézdiről kellett volna leérnm Szentgyörgyre, hogy elérjem a csíki járatot, késett 5 percet, a másik vonat meg pont elment addigra.
Inkább azt említem, hogy most decemberben kellett volna mennem Kovásznáról Kézdire, de a vonatjukból kifogyott az olaj, vagy mi lett. Az utolsó esti járaton történt mindez. Számomra ésszel felfoghatatlan, hogy ezt hogy lehet összehozni? Kinek lenne a dolga, hogy felügyelje a vonatok állapotát? Az én taxis pénzemet ki fogja visszatéríteni? Biztosan nem a Regio. Illetve ilyenkor legalább küldhetne valami bocsánatkérést a cég, legalább adhatna kárpótlásként ingyenutazást a kárvallottaknak vagy két alkalomra.
Szóval van még amit tanulnunk mind nyugatról, mind keletről. Csak velünk az a baj, hogy sem Nyugat, sem Kelet nem vagyunk: Nyugatnak túl keleti ez az ország, Keletnek meg már túl nyugati…
B. László, Kézdivásárhely
A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!