Zajlik a jazztábor

Egyre több országból érkeznek és vesznek részt a már hagyományossá vált, évente egy alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi jazz- és improvizációs zenei táborban. A szervezőket újdonságokról, az idei eseményekről, a tábor mellett zajló koncertekről faggattuk.

2017. július 20., 00:082017. július 20., 00:08

Egyre több országból érkeznek és vesznek részt a már hagyományossá vált, évente egy alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi jazz- és improvizációs zenei táborban. A szervezőket újdonságokról, az idei eseményekről, a tábor mellett zajló koncertekről faggattuk.

Július 15-én kezdődött ás 22-ig tart – közel 30 résztvevővel – az immár 11. alkalommal megszervezett jazz- és improvizációs zenei tábor. A táborlakók több országból érkeztek (Belgium, Franciaország, Magyarország), illetve Románia több megyéjéből vannak jelen, de a helyiek, a háromszékiek is szép számban, olyan 40-50%-os arányban vesznek részt az oktatáson.

– Idén fiatalodásnak lehetünk szemtanúi, számos új diák érkezett – részletezte Lázár-Prezsmer Endre szervező, a MUKKK Kulturális, és Ifjúsági Egyesület elnöke.

Az énekeseket Kovács Linda, és Munkácsy Eszter oktatja, a fúvósokat Tóth Viktor „egyengeti”, illetve műhelymunkákat tart, amelyek során a zene mellett a hozzáállásról, attitűdről, önbizalom-fejlesztésről is beszél. Juhász Gábor a gitárosokat, Oláh Zoltán a nagybőgősöket, basszusgitárosokat, Jeszenszky György pedig a dobosokat tanítja, továbbá Márkus Tibor a tábor művészeti vezetője, egyben zongora- és jazzelmélet-oktató.

– Idén egy új „tananyagot” is bevezettünk: a hallásfejlesztést. Az is elmondható, hogy jó pár éve a dobosok vannak „túlsúlyban”, jelenleg is 7 dobos jár a kurzusokra. A legfiatalabb táborlakó 13 éves, az idősek már 50 fölöttiek – magyarázta a szervező.

A tábor mellett nyilvános rendezvényekre is sor kerül: a hét minden estéjén örömzenélésen vesznek részt a fiatalok, közösen a tanárokkal, de helyi zenészeket is szívesen várnak a közös muzsikálásra (a Tein teázóban, esténként 21 órától).

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés