Workshop nőknek!

Sokan tapasztaltuk már, hogy a munkahely és a háztartási feladatok elvégzése mellett nehezen jut minőségi idő arra, hogy a gyerekeinket otthoni keretek között oktassuk. Ezért is volt nagy segítség, amikor Séra Andrea létrehozta a Brainy Kidz Lab létesítményt.

Tamás Réka

2021. március 10., 00:062021. március 10., 00:06

Andi most újabb ötlettel állt elő, és olyan nők számára szeretne workshopokat tartani, akik úgy érzik, lehetne egy jobb életük, és a mindennapi fájdalom tölti ki életüket. Az ötletgazdával beszélgettünk.

– Nemrég indítottad el a Brainy Kidz Lab gyerekkel foglalkozó vállalkozást, ahol a szülőknek nyújtotok segítséget. Mesélj, hogy alakult a helyzet? Jelenleg is folynak a tevékenységek?

– Most már egy éve lassan, hogy szülőknek nyújtok segítséget, főleg a szünidőkben, de nem csak. A történetem az „ami kicsiben, az nagyban” mondásból indult. Úgy kezdődött az egész, hogy szomszéd gyerekek jöttek angolból segítséget kérni, majd nálam ragadtak, és azok barátai is megjelentek, és ők is ottragadtak, így egy kevés idő elteltével már a hely is kicsinek bizonyult. A másik ok, amiért úgy gondoltam, fontos egy ehhez hasonló, gyerekekkel foglalkozó vállalkozás, hogy saját gyerekeim iskolai éveiben a hiányosságokat is mindig kellett bőségesen pótolni. A legfontosabb számomra, hogy a gyerekek örömmel visszatérjenek nap mint nap, általunk felfedezzék öntudatukat és megismerjék az őket körülvevő való világot.

– Milyen tevékenységeitek vannak jelenleg?

– Jelenleg román és angol nyelvű tevékenységeket tartunk gyerekeknek, felnőtteknek, emellett délutáni tevékenységek is vannak, amikor elvesszük a gyerkőcöt a suliból, nálunk ebédel (a szülő kérésére ebédet is biztosítunk), majd házifeladat-elvégzés, tanulás történik. Minden gyermek más, minden gyermek másképpen érti meg az adott feladatot vagy esetleg több időbe telik neki, hogy megbirkózzon a nehézségekkel. Mi jól tudjuk ezt, és nap mint nap arra törekszünk, hogy egyénileg segítsük a gyermekek felzárkóztatását. Gyerekfelügyeletet is biztosítunk, akár teljes napra, de pár órára is.

– A koronavírus megakadályozott ebben?

– Persze, viszont nem ok arra, hogy ne tudjam csinálni azt, amiben hiszek. Fontos számomra a célom, így megoldást találtam rá, és nem kifogást.

– Terveid között szerepel, hogy nemcsak gyerekeknek, hanem nőknek is segítenél, vagyis womenspiration workshopokat tartanál. Mesélj erről, honnan jött az ötlet?

– A jó hír, hogy mivel bejártam ezt az utat, most másnak is tudok segíteni. Egyetlen egy kérdésből indult az ötletem, hogy workshopokat tartsak nőknek, ez pedig a Mondd, mihez akarsz kezdeni a vad és becses életeddel? – kérdés volt. Azt gondolom, hogy az embereknek joguk van „bolondnak” maradni, viszont van, aki a kényszereiből akar szabadulni, és amin nagyon sok nő keresztülmegy, azon én is keresztülmentem, nem is egyszer. A hívó szó, ami állandóan a fejedben zúg, hogy „változtatnod kellene”, de az agyad ragaszkodik a gyermeki naivitásodhoz, és arra ösztökél, hogy folytasd a megszokott mederben az életed. Ez a hívó szó lehet egy válsághelyzet is: szakítás, összeomlás, árulás, veszteség, esetleg függőség, depresszió vagy másféle komoly betegség. Ezen a workshopon felfedezzük, hogy a mindig belénk nevelt ősi demagógiák hol teszik tönkre felnőttkorunkban az egészséges önképünket. Szóval, ez a hívó szó akármilyen alakot is ölt, azt jelzi, ideje megkezdeni az utazást. Mi, nők, inspiráló hatással vagyunk egymásra a tapasztalataink, gondolataink, cselekedeteink által.

– Hogyan nézne ki egy ilyen workshop?

– Terveim szerint heti egyszer találkozunk, akár online, akár élőben a Brainy Kidz termeiben. Bőven rejt tanulságokat ez a workshop, nem kioktatva és oktatva, hanem példát nyújtva. Számomra útmutató a jövőhöz és igazolás a múltat illetően. Fontos, hogy egy nőnek legyenek tervei.

– Mikor kezdődnének ezek a foglalkozások, illetve kinek szólnak?

– Hamarosan, tavaszköszöntésként indítanánk, amikor az új befogadására könnyebben válaszolunk. Mindnyájunk életében eljön a pillanat, amikor meghalljuk a lelkünk gyengéd hívását. Annyira halk, hogy alig tudjuk kivenni, csak egy finom kopogás, halkabb, mint ahogy egy levél lehullik a fáról, azt hisszük, nem is hallottunk semmit. Azoknak szól, akikben már állandó a fájdalom és a gyötrő érzés, akik úgy érzik, hogy valami hiányzik, és kissé magányosan érzik magukat. Azoknak a nőknek, akik arra vágynak, hogy másként álljanak a dolgok elé, és akiknek a szíve már rég azt súgja, hogy lehet ennél egy jobb élete is. Ez a womenspiration projektem egy új online rádióadás formájában is megjelenik, így lehetőséget adunk meghallani a hívó szót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés