
A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
2022. szeptember 15., 11:392022. szeptember 15., 11:39
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz virtuális sajtókonferenciáján egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne hagyjon fel a világszerte több mint hatmillió halálos áldozatot követelő vírus elleni küzdelemmel.
„Még nem tartunk ott. De a végét már látni” – mondta az etióp politikus. Az ENSZ szakosított szervezete a múlt héten jelentette, hogy a halálozási adatok 2020 március óta nem tapasztalt alacsony szinten vannak.
„Aki maratont fut, az nem áll le a célvonalat meglátva. Hanem gyorsabban kezd futni, minden maradék erejét beleadva. És így teszünk mi is. Mindannyian látjuk a célvonalat és győzelemre állunk, de ez volna a legrosszabb pillanat, hogy megtorpanjunk” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
„Ha nem ragadjuk meg ezt a lehetőséget, több vírusvariánst, több halálesetet, több zavart és több bizonytalanságot kockáztatunk” – figyelmeztetett főigazgató.
Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szervezet továbbra is számít a koronavírus-járvány hullámaira, de a világnak most az oltóanyagokkal és a vírusellenes gyógyszerekkel olyan eszközök vannak a kezében, amelyekkel meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz beszélt arról is, hogy a majomhimlős megbetegedések száma is csökken, mindemellett további erőfeszítéseket kért az államoktól a kór terjedésének megfékezésére. „Mint a Covid-19 esetében, nem most van a pihenés ideje, és nem válhatunk óvatlanná” – mondta.
(forrás: MTI, fotó: Veres Nándor)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!