
A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói - jelentette ki az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
2021. március 04., 08:352021. március 04., 08:35
Manfred Weber nemzetközi újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az EPP európai parlamenti (EP) frakciója alapszabály-módosításának nagyarányú elfogadása megmutatta, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül.
A frakcióvezető sajnálatát fejezte ki, hogy a pártcsoport nem volt képest kezelni a kialakult helyzetet, nem volt képes megőrizni egységét. Kiemelte, "hídépítőként" mindig az egység megőrzésén és azon dolgozott, hogy közelítse az eltérő álláspontokat. Véleménye szerint azonban a másik oldalon nem állt senki, aki fogadta volna a hídépítők jószándékát.
Weber hozzátette, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) ügye, az igazságszolgáltatás, valamint a jogállamiság és médiaszabadság magyarországi helyzete körül kialakult feszültség, valamint Orbán Viktor miniszterelnök "provokatív kijelentései" megmutatták, hogy nem lehetséges az álláspontok közelítése.
Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja bejelentette 12 képviselőjének kilépését az Európai Néppárt európai parlamenti csoportjából, Weber azt mondta: a néppárti EP-frakció vezetése tiszteletben tartja a döntést, amelynek figyelembe vétele mellett a pártcsoport folytatja uniós parlamenti munkáját.
Az Európai Néppárt közleményben tudatta: tiszteletben tartja és üdvözli, hogy a pártcsoport EP-frakciója többségi szavazással módosította eljárási szabályzatát.
Azt írták, a párt vezetését értesítették a fideszes képviselőknek a frakcióból történő távozása szándékáról. Ezzel összefüggésben közölték: a Fideszre az EPP alapszabályának 3. cikke alapján a párt kizárási eljárása vonatkozik. A szükséges ülés megtartásáról az EPP Politikai Közgyűlése dönt, figyelemmel a koronavírus-járvány aktuális helyzetére - tették hozzá.
Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a döntést követően jelentette be 12 képviselője kilépését a néppárti EP-frakcióból.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!