Volt egyszer egy tábor

Augusztus 5–8. között szervezte meg első táborát a Pro Special Egyesület Kőváron, a Kocsis Panzióban.

Bartha Zsófia

2019. szeptember 18., 00:112019. szeptember 18., 00:11

„Már több éve járunk ide kirándulni, és idén jött az ötlet, hogy szervezzünk tábort. Meghívottaink is voltak, Bakk-Vitális Kinga Mária igazgatónő és Forró Béla kutyakiképző személyében, akiknek sokat köszönhetünk, hiszen általuk indult el a segítőkutya-program, amelyben több család is érintett volt az évek során, egy-egy speciálisan kiképzett kutyát vihettünk haza, hogy gyerekeink fejlődésében segítsen. Bátran simogatják, magukhoz ölelik, sőt sétáltatják is a négylábúakat a gyerekek” – mesélte Gothár Melinda, az egyesület szóvivője, aki külön köszönetet mondott az igazgatónőnek az állandó támogatásáért, azért, amiért szívügyének tekinti a gyermekeik sorsát.

A tábor sajátos hangulatát a két tábordal alapozta meg, a Gyere el, kérünk kezdetű Megasztár-dal, illetve az Alma együttes Mutasd meg mekkora a szíved című dala, de a július–augusztus–szeptember hónapokban születettek köszöntését sem mulasztották el. A tábor minden napja zenés ébresztővel kezdődött, a reggeli előkészítésében, felszolgálásában, az asztalterítésben, valamint az elpakolásban is besegítettek a gyerekek, ezek mind-mind fontos lépések az önállóság útján.

A közös kávézások, teázások mellett csoportos foglalkozásoknak is teret adtak. A felnőttek „cukrászda” címszó alatt beszélgettek arról, hogy mit is jelent egy speciális gyerek a családban, hogyan szervezik meg mindennapjaikat, milyen a szülő–gyerek, gyerek–gyerek közti kapcsolat, valamint jut-e idő egymásra a házastársaknak. A gyerekek is csapatokba szerveződtek, ahol az egészséges testvérek szervezték meg az SNI gyerekeknek a foglalkozásokat. Volt ismerkedős játék, mesemondás, rajzolás, festés, kártyázás, gyurmázás, valamint társasjátékok, de a közös mozizás is nagy élményt jelentett. „Mindnyájunkban megfogalmazódott, hogy építő jellegű volt ez a tábor, hiszen közösséget építettünk, és még jobban összekovácsolódtunk, igazi csapattá formálódtunk, és már a jövő tábor szervezésén gondolkodtunk” – tette hozzá Gothár Melinda.

Addig is minden hétfőn délután a kézdivásárhelyi Pajtában – amelyet Hegedűs Ferenc tulajdonos jóvoltából ingyen használhatnak – gyűlnek össze az egyesület tagjai, hogy különféle foglalkozásokat tartsanak SNI és egészséges gyerekeik számára szakemberek bevonásával. De ugyanitt tartják havonta az egyesületi gyűléseket, megbeszéléseket, közös szülinapokat. Szeptember 30-án például Élő Fruzsina budapesti meseterapeuta lesz a meghívottjuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés