Volt egyszer egy kézdivásárhelyi néptánccsoport

Péter Sándor nyugalmazott tanár, újságíró Táncöröm című kötetét mutatták be szerda délután a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklubban.

Farkas Áron

2024. január 18., 11:262024. január 18., 11:26

Az eseményen a szerző mellett jelen volt Mihálycsa Szilveszter népművelő, az egykori tánccsoport vezetője és Szabó Anna-Mária néptáncos, a kötet ötletgazdája is.

A jelenlévőket Szántó Éva, a nyugdíjasklub igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Péter Sándornak, aki a kézdivásárhelyi néptánccsoport működésének éveit elevenítette fel. Mint mondta:

a tánccsoport nem egyszerű kultúrcsoport volt, hanem magatartásformáló hatása is volt.
„Azok közül, akik akkor táncoltak, énekeltek, zenéltek, sokan Kézdivásárhely meghatározó polgárai lettek” – fogalmazott Péter Sándor, hozzátéve, hogy akkoriban
a város lakói körében nagy tisztelet övezte a táncosokat.

A szerző elmondta, hogy Kézdivásárhely számára különleges hely. "Mindig csodáltam nemcsak azt, hogy szinte egy zárt közösség Sepsiszékhez viszonyítva, de valahogy mintha másabbak, kiválóbbak, törekvőbbek lennének az itteni emberek” – vélekedett. Felidézte, miután Mihálycsa Szilveszter felvetette neki, hogy elevenítsék fel az akkori időszakot, Kézdivásárhelyre utazott, elbeszélgetett néhány egykori táncossal, majd közösen nekiláttak a kötet összeállításának, e gyűjtőmunka nyomán született meg végül a kiadvány.

Galéria

Péter Sándor kiemelte, hogy Mihálycsa a bálványosi legendából egy eposz-szerű történetet készített a székelyek megkeresztelkedéséről, és hangot adott azon véleményének, hogy

az egykori előadást érdemes lenne könnyűzenei elemekkel kiegészítve, modern köntösben is színpadra vinni, hasonlóan az István a király rockoperához.
„Miért ne lehetne a székely mesékből, népdalokból, táncokból, balladákból felépíteni egy olyan nagyméretű művet, amely a székelység kereszténységbe való belépését mutatná meg?” – vetette fel.

Mihálycsa Szilveszter felidézte: annak idején a bemutató helyszínéül szolgáló teremben zajlottak a néptánccsoport próbái, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kötet létrejöttéhez. Elmondta, hogy

a kézdivásárhelyi tánccsoport egy vetélkedőn való részvétel céljából jött létre 1965-ben és 1972-ig működött.
Az általuk színpadra vitt Bálványosi legenda című előadás a Bálványosi néptáncfesztiválra készült és több mint negyven előadást élt meg. "Legnagyobb sikerünket a bukaresti országos kultúrverseny döntőjén arattuk, ahol a közönség óriási tapssal díjazta a műsort” – emlékezett vissza a tánccsoport egykori vezetője.

Az eseményt Préda Barna néprajkutató hegedűjátéka színesítette. A könyvbemutató dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust