
Mikóújfalu polgármestere nemrég az Országos Fejlesztési Programhoz (PNDL) nyújtott be vízrendszerfelújításról szóló pályázatot, amelynek nyomán a következő években a település teljes vezetékes hálózatát felújítanák.
2017. augusztus 02., 00:302017. augusztus 02., 00:30
Mikóújfalu polgármestere nemrég az Országos Fejlesztési Programhoz (PNDL) nyújtott be vízrendszerfelújításról szóló pályázatot, amelynek nyomán a következő években a település teljes vezetékes hálózatát felújítanák.
A település vezetősége egy hete kapott értesítést arról, hogy a pályázat átment az első fázison, így november 30-ig be kell szerezniük a szükséges engedélyeket, iratokat, terveket, ezek felmutatása pedig már a minisztériummal történő szerződéskötéshez vezet.
– Tavasszal szerződhetnénk, ezután pedig nekivághatnánk a 2,4 millió lejre rúgó munkálatoknak (ebből 400 ezer lej az önrész) – részletezte Demeter Ferenc, mikóújfalusi polgármester.
A munkálatok során a vízgyűjtő tárolókat korszerűsítenék, a faluban teljes mértékben újakra cserélik ki a vízvezetékeket, illetve mindenkinek vízórákat biztosítanának.
Jelenleg közel 50 éves vízvezetékek vannak a földben, számos meghibásodás történik, költséges a karbantartás: a helyi önkormányzat önerőből biztosítja a vizet, hiszen az elavult rendszert nem szívesen veszik át a szolgáltatók. A korszerűsítés után viszont könnyebb lesz a bérbeadás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!