
Vasárnap, vízkereszt ünnepén a hagyományokhoz híven több Duna-parti városban is versenybe szálltak az ortodox hívek, hogy a partra vigyék a jeges folyamba dobott keresztet.
2019. január 06., 16:272019. január 06., 16:27
Brăilán több ezer embegyűlt össze a Duna partján, a víz megszentelésének ünnepén. A Casian Crăciun alsó-dunai érsek által Dunába dobott keresztért hatan szálltak versenybe, nekik előzőleg friss orvosi vizsgálatokkal és laboratóriumi eredményekkel kellett bizonyítaniuk, hogy egészségesek, nem szenvednek szívbetegségben. A folyamba dobott keresztet a 19 éves Daniel Buricea brăilai fiatalembernek sikerült kivinnie a partra.
Zimniceánál szintén hat fiatal vállalta, hogy a Galaction Stângă alexandriai püspök által Dunába dobott kereszt után úszik a mínusz 5 fokos hidegben. Elsőnek a 37 éves Nelu Căldăraru érte el a keresztet, aki úgy nyilatkozott, reményei szerint ez a próbatétel kigyógyítja súlyos hűléséből, amellyel napok óta küszködik.
Giurgiun fel kellett törni a befagyott Duna jegét ahhoz, hogy Ambrozie püspök bedobhassa az öt megszentelt fakeresztet a vízbe, majd az öt - 24 és 39 év közötti - jelentkező utánuk ugorhasson. Elsőként a 31 éves Robert Alexandru Chelarunak sikerült partra vinnie a keresztet. A jeges vízből kijövő fiatalembereket a giurgiui Vöröskereszt önkéntesei vastag pokrócokba burkolták a parton, a város polgármestere pedig pénzjutalomban részesítette őket. A versenyre egy hatodik férfi is jelentkezett, de ő nem ment át a próbatételt megelőző egészségügyi szűrőn.
Tulceán már második éve a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) egyik képviselője, a 37 éves Paul Cacencu érte el elsőként a Visarion püspök által jeges vízbe dobott szentelt keresztet. Rajta kívül két másik kollégája, valamint a parti őrség két alkalmazottja is részt vett a hagyományos vízkereszti versenyben.
Galacon 16 férfi ugrott a jeges Dunába a kereszt után, végül egy sportoló, a Viitorul Hârlău labdarúgócsapat játékosa ért elsőnek célba. Ioan Pârlog 26 éves, és nyilatkozata szerint édesanyjának ajánlotta győzelmét, lévén, hogy holnap (január 7-én) ünnepli születésnapját.
Az ortodox hagyomány szerint, akinek sikerül partra vinnie a Dunába dobott szentelt keresztet, az egész évben egészséges lesz.
A vízkereszti egyházi szertartások résztvevői közül négyen szorultak orvosi ellátásra Bukarestben vasárnap délelőtt - közölte a fővárosi katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a mentősöknek négy esetben kellett közbeavatkozniuk a fővárosi egyházi szertartásokon részt vevő hívek ájulása vagy eszméletvesztése miatt.
A katasztrófavédelem 25 templomot és kolostort tart figyelemmel a fővárosban, ahova nagy tömegeket várnak vízkereszt ünnepe alkalmából.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!