Viszonylagos elmaradottság miatti elvándorlás

B. Kovács András

2017. április 24., 00:012017. április 24., 00:01

E négy szóban foglalta össze a minapi székely kongresszus egyik csíkszeredai előadója (Lázár Ede dékán) közösségünk és szülőföldünk legégetőbb gazdasági gondját, hozzátéve, hogy e tekintetben az 1902-es második székely kongresszus óta mi sem változott. 115 évvel ezelőtt a bajok gyökerét ugyanúgy határozták meg, és ezek orvoslására próbáltak meg kidolgozni megoldásokat. Hogy ezekből semmi sem lett, annak oka ismert.

A világháború s az impériumváltás minden jó szándékú próbálkozást úgy elfújt, mint a pihét, a székelységnek az elmaradottság, a nyomor és emigráció mellett új nyavalyákkal, a jogfosztás, az etnikai diszkrimináció és beolvasztó nyomás balkáni módszereivel is meg kellett ismerkednie, s ezek ellensúlyozására kereste, illetve keresi a mai napig az ellenállás és az önszerveződés megfelelő formáit. A klasszikus elnyomás fegyverei ugyan ma már nincsenek „divatban”, de tapasztaljuk nap mint nap, hogy a közösségi kibontakozás útjában a szűkös anyagi körülmények mellett politikai és jogi természetű akadályok is tornyosulnak.

A kongresszus legfőbb erénye alighanem az az illúziómentes szembenézés mai helyzetünkkel, melyet a címben kiemelt négy szó is jellemez. Ezek ugyan nem tagadják, hogy a Nyugathoz való felzárkózási törekvések ne hoztak volna némi eredményt – elég az öregeket meghallgatni, hogy a számottevő változásokat akár pozitíven is értékelhessük –, de tudomásul kell venni, hogy relatív elmaradottságunk továbbra is fennáll, perifériára szorultságunk jottányit sem változott gazdasági tekintetben. Huszadik század eleji úthálózatunk nem említhető egy napon sem a maival, de utóbbit kár lenne eszményíteni: ugyanis pontosan ez és a vasúti hálózat még mindig gyenge állapota képezi a fejlődés egyik fő akadályát ma, emiatt gyér az idetelepülő, illetve az itt termeltető cégek száma, holott a régió sok előnyt kínál más tekintetben a legszigorúbban számoló vállalkozók számára is.

Ezek is szót kaptak a kongresszuson, s úgy tűnik, körvonalazódnak a használható kiutak, tény marad azonban, hogy anyaországi és uniós támogatás nélkül csak fokozódhat a lemaradás. Erdélyi viszonylatban is még mindig az utolsók között vagyunk.