Viszlát Centenárium!

Mi emberek, mióta az eszünket tudjuk, a világban való tájékozódásunkat megkönnyítendő, mérjük és számoljuk azt a szinte megfoghatatlan, néha a környezetünkkel együtt, máskor anélkül, de szüntelenül változó valamit: az időt. E figyelemre méltó tevékenységünknek két jól elkülöníthető technikáját, vagy architektúráját dolgoztuk ki: 1. a ciklikus mérést, mi az évszakokkal folyton megújuló természet körforgását véve mintának, követve annak szerkezetét, szakaszolja, s mint egy orsóra tekeri fel az elmúlt időt; 2. a lineáris korszakolása az időnek, mi a múlt egy meghatározott pontjából kiindulva egyenes fejlődésként kalkulálja ugyanazt, egy képzeletbeli vonalzóra rendelve egyik eseményt a másik után.

A ciklikus időszámításnak tán legjobb példája a valamikor komoly tudományként számon csillagjóslás népszerűségét napjainkig megőrző és széles körben használt vívmánya, a horoszkóp. A lineárisnak pedig a júdeai próféta születése óta eltelt kerek időmértékegységeknek, a napoknak, éveknek matematikai sorrendben, matematikai fogalmakkal, számokkal történő fáradhatatlan megjelölése, egy szigorú mértani, végtelenbe tartó egyenesen.

A modern időkben a történelmi, a közös politikai időt sem kizárólag a kezdetektől egyre távolodó lineáris modell segítségével mérjük, hiszen kétezervalahány év ide vagy oda, például a demokratikus alkotmányok is négy, vagy öt évente megújuló kormányzati ciklusokban gondolkodnak, és arról is rendelkeznek. De a kollektív időzuhatagban az időhöz való ciklikus viszonyulásnak a legszemléletesebb példái, mik mérlegelésre és összehasonlításra adnak alkalmat, az ilyen meg olyan közéleti eseményeknek, amolyan politikai napfordulóknak az emléknapjai, hivatalos, sokszor munkaszünettel megspékelt ünnepségei.

Románia megalakulásának 100. évfordulója a két időszámítás kombinációjaként nőtt nagyra a kollektív tudatban. És valóban, egyre távolodva a hőskortól, az Egyesülés időpontjától, a 100 év szép kerek alkalomnak ígérkezett egy önismereti reflexióra. Nagy kár, hogy ez nem történt meg. A külsőségek dacára a román politikai és szellemi elit ezt is elmulasztotta, tán épp azért, hogy megússza kínos teljesítményéről a számonkérését.

Pozsony János Csaba