Visszavárják Zenóbiát

Szeptemberben, tíznapos turné során, hat megyében járta be Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni című előadásával Böjte atya otthonait Zorkóczy Zenóbia kovásznai előadóművész, aki élményeiről mesélt a Székely Hírmondónak.

2017. október 18., 00:142017. október 18., 00:14

Szeptemberben, tíznapos turné során, hat megyében járta be Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni című előadásával Böjte atya otthonait Zorkóczy Zenóbia kovásznai előadóművész, aki élményeiről mesélt a Székely Hírmondónak.

Kevés olyan színművész van Erdélyben, aki szabadúszó, és önálló előadásokkal lép a közönség elé. Zorkóczy Zenóbia kovásznai előadóművész tizennyolc éve járja Erdélyt és a Kárpát-medencét önálló előadásaival, monodráma, irodalmi műsor, zenés–verses összeállítás, gyerekelőadás is szerepel a repertoárján. Felkeresi a legeldugottabb településeket, legkisebb magyar közösségeket, viszi a szép magyar szót oda is, ahol ritkább a kulturális esemény.


Három évvel ezelőtt a szórványprogram keretében lépett fel Hunyad megyében, ahol Böjte atya szászvárosi gyermekotthonában is járt.


– Akkor jöttem rá, hogy mennyire más az ő életterükben fellépni. Ezért célként fogalmaztam meg, hogy pályázni fogok, és Böjte atya otthonaiban tartok előadásokat. A Bethlen Gábor Alap támogatásával most ősszel húsz gyermekotthonban több mint ötszáz gyerek előtt léptem fel. Nagyon lelkesek, szeretnivalók, rendkívül segítőkészek, tehetségesek, nagyon érzékeny közegre találtam. Amit Böjte atya csinál, az lélekmentés, úgy gondoltam, hogy nekem is mellé kell állnom, amivel tudok, én előadásokat vittem nekik. A gyerekek mindenütt izgalommal vártak, virágot szedtek, kézimunkát készítettek nekem, kértek, hogy még maradjak. Megígértem nekik, ha lehetőségem lesz, visszatérek más előadással – mondta el a színésznő.


A turnén a Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni című interaktív előadását mutatta be, ez egy régebbi produkciója, amelyet többek között Hervay Gizella Kobak-meséinek és László Noémi verseinek felhasználásával állított össze. Nem véletlenül választotta ezt, mert ez egy tesztelőadás.


– Ennek az előadásnak a végén a gyerekek nagyon kinyílnak,, és le lehet tapogatni, hogyan gondolkodnak. Én vagyok Rosszcsont, akit szidnak az iskolában és otthon, a végén a gyerekek elmondják, hogyan javuljak meg, helytől függően mondják, hogy ehhez mit kell tennem. Csíkszeredában például rendszeresen mondják, hogy menjek gyónni, és járjak templomba, székelyföldi kicsi falvakban, hogy ne légy olyan hitvány, etesd meg az állatokat. Ahol azt mondják, hogy hozzál be fát, ott egyértelmű, hogy a gyereknek van feladata, amit én nagyon jónak tartok. Például Szászvárosban kivittek a kertjükbe, elmondták, hogy ki mit ültetett, Felsőháromszéken elmesélték, hogy a virágmagokat hogyan teszik el tavaszra. Nemcsak ők várnak vissza, hanem én is várom, hogy visszatérhessek közéjük, szeretném jobban megismerni őket – vallotta be Zorkóczy Zenóbia. Novemberben Szabolcs-Szatmá-Bereg megyébe, decemberben Szerbiába készül turnézni, közben új előadásán is dolgozik, árulta még el a kovásznai színésznő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés