Vigyázzon, aki rosszban sántikál!

Ez év elejétől lépett működésbe az a 17 új térfigyelő kamera, amellyel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiegészítette a város eddigi térfigyelő rendszerét. A polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség állandóan keresi a közbiztonság növelésének új módozatait.

Bodor Tünde

2022. január 13., 00:142022. január 13., 00:14

Már eddig is 90 kamera működött a városban. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi helyszínen van megfigyelés, mert a városkijáratoknál például 4–4 kamera van, kifelé és befelé irányítva kettő–kettő, egyik az utat, a másik a rendszámot figyeli. Az Új negyed felső részén, az Őrkő környékén, a rendőrség személyi nyilvántartó osztályának környékén, udvarán is több van elhelyezve, a vasútállomáson is, ahol 180 fokban kell befogniuk a teret.

A kamerák között vannak elforgathatók (a Sugás áruházon a News Cafe felől, a Magma Kiállítótér homlokzata fölött), amelyeket attól függően állítanak be, hogy milyen események zajlanak a környéken. Néhány közülük rendkívül performáns készülék, a Magmánál levő például a Szent József-templomig is „ellát”, még egy autó rendszáma is leolvasható a képről. Mindezeket Hadnagy Istvántól, a helyi rendőrség vezetőjétől tudtuk meg.

A kameráknak már önmagukban van egy elrettentő erejük, de a felvételeket igen sokszor – majdnem napi szinten – elkéri a megyei rendőrség (ritkábban az ügyészség), hogy egy-egy lopás, rongálás, verekedés, forgalmi kihágás körülményeit visszanézze, valamely feljelentésnek utánajárjon. Jelenleg az nem megoldható, hogy a nap 24 órájában kövesse az ügyeletes kolléga (akihez be vannak kötve a kamerák), ami a városban történik, hiszen ő koordinálja a terepen levőket, fogadja a reklamációkat, ügyfeleket fogad, de a helyi rendőrség szeretné, ha már idén lenne egy részleg (iroda) és egy csak ezzel foglalkozó személy, és a városvezetés nyitottnak mutatkozott a megkeresésre – mondta Hadnagy. Akkor meglenne a lehetőség az azonnali közbelépésre, hiszen – ha nehéz is ennyi felvételt követni – az szembetűnne, ha tömeg verődne össze, vagy mozgás lenne egy különben csendes zónában, periódusban.

Tavaly egy új drónt is vásárolt a helyi rendőrség, hogy növelhesse hatásfokát. Miután hosszadalmas procedúrákon vannak túl (be kellett jelenteni a drónt a légügyi hatóságnál, az azt kezelő kollégáknak tanfolyamot kellett végezni), idén jutottak el oda, hogy napi használatba vegyék. Lakott területen így is problémás röptetni, de arra igen alkalmas, hogy Kilyén és Szotyor térségében az Olt partra illegálisan szemetet szállítókat lefüleljék, megfigyeljék. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés