Videoklipet is forgattak

Hétvégén egy budapesti stúdióban rögzítette újabb négy saját dalát az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, sepsiszentgyörgyi Térerő zenekar.

2019. október 18., 00:132019. október 18., 00:13

A hétvégi stúdiózás során négy újabb saját számot rögzített a Tér­erő zenekar, az említett számokkal együtt már tíz dalt, magyarán összeállt egy albumnyi hanganyaguk, az albumot a tervek szerint még idén piacra dobnák.


– Szeretnénk még karácsony előtt megjelentetni az albumot, amelyen tíz – ebből kettő Sepsiszentgyörgyön, nyolc pedig Budapesten rögzített – dal szerepel majd. Szombaton az Izomláz című dalunk videoklipjét forgattuk le, amit november vége felé szeretnénk bemutatni. Ez azért is fontos számunkra, mert a mai világban nehezebben ér el az emberekhez a képanyag nélküli muzsika – avatott be a kulisszák mögötti munkába Kátai Judit, a zenekar énekese.


Tőle tudtuk meg, hogy nyáron számtalan rendezvényen koncertezett a Térerő zenekar, és mivel a csapattagoknak munkahelyi kötelességeik is vannak, nem volt könnyű összeegyeztetni a munkát a koncertezéssel.


– Jelenleg – menedzser híján – én vagyok a csapat koncertszervezője, úgymond a menedzsere. Szeretnénk hozzáértő, szakmabelivel dolgozni, hirdettük is, hogy zenekari menedzsert keresünk, de eddig senki nem vállalta a feladatot, pedig érezzük, hogy lenne igény rá – mesélte az énekes, elárulva, hogy ez a hiány részben jó is, hiszen tény, hogy senki nem viseli úgy a szívén a zenekar sorsát, mint a belső emberek, a csapattagok, így rengeteg energia fektetődik a népszerűsítésbe, koncertszervezésbe.


A Térerő sikereinek lajstromát az idei Siculus Fesztivál tehetségkutató fődíja koronázta meg, a csapat büszkén mesélt a székelyudvarhelyi megmérettetésről, a fődíjról.


A Térerő zenészeinek legfőbb célja, hogy megalkossák saját világukat, illetve koncertjeik során közönségüknek is megmutassák ezt. Ez nem esik nehezükre, hiszen az énekes kreatívan nyúl minden témához, és hamar dalokat fabrikál belőlük. Judit érdeklődésünkre elmesélte, sokszor őt is meglepik a megírt témák, hiszen volt már példa olyanra is, amikor éppen nem volt ihlete egy újabb dalhoz, így végül annak hiányát énekelték meg.


A zenekar tagjai: Kátai Judit (ének, zörgők), Sándor Tibor (billentyű, vokál), Lőrincz Imre (gitár, vokál), Tóth Olivér (basszusgitár), Kátai Jocó (dob).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust