Vidáman, biztonságban menetel tovább a Lábbusz

Gyerekkacaj töltötte be Sepsiszentgyörgy utcáit kedden reggel: elkezdődött az iskola, ezzel együtt a Lábbusz-program is, amely újult erővel és meglepetésekkel tért vissza a háromszéki megyeszékhelyen.

Farkas Orsolya

2024. szeptember 11., 09:432024. szeptember 11., 09:43

Az idén harmadik születésnapját ünneplő Lábbusz-program igazi sikersztori, és ezt főként azok a gyerekek, szülők, önkéntesek bizonyíthatják, akik az új tanév első „járatához” már kedden reggel csatlakoztak. A városban idén is tíz útvonalon, összesen 13 kilométeren kísérik végig a felnőttek a gyerekeket, hogy aktívan, biztonságban és jó hangulatban érkezzenek meg az iskolába.

Galéria

 A Lábbusz az idei tanévben szeptember 10-én indult újra, a gyerekcsoportok egy része az Erzsébet-parknál gyülekezett nyolc óra előtt egy első, közös fotó erejéig. Buslig Kincső, a program felelőse is kísérőként érkezett, örömmel szemlélve a népes csapatot. Elmondása szerint az eddigi években legtöbb 220, de a téli hidegben is nagyjából 100 kisiskolás szánta rá magát a gyaloglásra. Abban bíznak, idén tovább növelhetik a létszámot az idei előkészítős diákok, valamint a tanítók, szülők is a népszerűsítés révén.

Reggelente legkevesebb 18, legtöbb 23 kísérőre van szükség, ez a létszámtól függ. Például, ha egy útvonalon körülbelül 60 gyerek sétál, oda legalább 4-5 „buszsofőr” kell. Ezen a héten a feladatot a Székely Mikó Kollégium tanárai és szülők, nagyszülők vállalták be, de szeptemberre több önkéntes is előre jelentkezett. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az egész évet le tudják fedni.

Galéria

„Őszintén szólva kísérőkből soha nincs elég. Ha nem keressük fel őket, ha nem hirdetjük, akkor egy picit elakad a jelentkezés. Úgyhogy nem szabad hátradőlni, kísérőre mindig szükségünk van, várjuk a csapatunkba” – mondta biztatóan Buslig Kincső. A reggel 7-8 óra közötti periódus sokaknak zsúfolt, aki viszont teheti, annak így módja nyílik aktívan hozzájárulni a gyerekek jólétéhez.

Bőven hozott magával meglepetéseket is az idei Lábbusz, újdonságnak számít például a vaskosabb matricagyűjtő album, amelyet kiegészítettek néhány színező oldallal. Továbbá új nyereményeket is létrehoztak, hiszen sok gyerek már a korábbi években kigyűjtötte az eddigieket: lesz névre szóló ceruzatartó és játék-kisbusz, Lábbuszos tolltartó és kitűző is.

Galéria

„Bízunk abban, hogy ezzel is sikerül motiválni a gyerekeket. Kiemelném, hogy ezek a nyeremények nem Kínából érkeznek, hanem minőségi termékek, egy sepsiszentgyörgyi vállalkozó készíti őket. Ezzel is büszkélkedhetünk, hiszen tényleg egyediek vagyunk ebből a szempontból is” – szögezte le Buslig Kincső.

A Lábbusz menetrendje elérhető a Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának honlapján és a program Facebook-oldalán is.

Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust