2017. március 22., 00:452017. március 22., 00:45
Március 21-én, a költészet világnapját ünnepelve Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár szólította meg a verskedvelőket, de talán nem meglepő módon a kultúrfészekké avanzsált Tein Teaház is társult az ünnepléshez, kávét versért akciójával.
Megelőző nap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes-líceum szervezett egész napos versünnepet, a Julius Meinl jóvoltából kávéval és verssel díjazták a verset írókat. Meghívták az iskola egykori diákját, Dimény H. Árpád költőt, akit a díszteremben közel kétszáz tanuló hallgatott meg, majd Marthi Szilárd és Molnár Balázs diákok irányítása alatt versíró-műhelyt is tartottak.
A megyei könyvtár ingyenes beiratkozást, illetve belépő-megújítást ígért azoknak, akik kézzel vagy géppel írva az olvasószolgálatnál leadnak néhány verssort valamelyik kedvenc kortárs költőjüktől. A könyvtár közösségi oldalán is meghirdették a Versfonat nevű akciót, ugyanis az estig papíron és neten beérkezett idézeteket egybefésülik és közkinccsé teszik. Délutánig összesen mintegy negyvenen válaszoltak a felhívásra, többek között Fekete Vince, Dimény H. Árpád, Nikola Madzirov, Varga Melinda, Tóth Éva, Farkas Árpád verssoraival.
A Teinben kora délutánig 10-en fizettek saját kútfőből, ihletből merített strófákkal egy finom kávéért.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!