Ez egy jobb sorsa érdemes párt és soha nem gondoltam volna, hogy ebben ilyen események történhetnek – ütötte le a tegnapi sajtóértekezlet optimistának nem nevezhető alaphangját Pethő István.
2019. október 22., 00:132019. október 22., 00:13
Politikai leszámolások sorozata történik, amely Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kizárásával kezdődött, Rákossy Botond József Hargita megyei elnökkel folytatódott és Bíró Zsolt parlamenti képviselő kiebrudalásával, valamint Pethő István országos választmányi elnök felfüggesztésével, majd leváltásával zárult. Eddig, legalábbis.
– Az egészben az a zavaró, hogy azok az emberek kerülnek a „vádlottak padjára”, akik kiállnak az MPP eredeti értékrendje, például az igazság mellett – mondta nem kis csalódottsággal a hangjában Pethő István.
Az egész „politikai hadjáratot” az udvarhelyi eset váltotta ki, amelynek az a lényege, hogy Gálfi Árpád polgármester „elzárta a pénzcsapokat” abban az értelemben, hogy nem volt hajlandó közpénzből olyan szolgáltatásokat és beruházásokat kifizetni, amiket nem hajtottak végre. Bár a magyarországi és romániai ellenőrzések egyaránt Gálfinak adtak igazat, ez „nagyon sok érdeket sértett”, ezért „mindenképpen mennie kellett” – hangzott el.
– Mindenki, aki Gálfi leváltása felől érdeklődött, netán jegyzőkönyvet kért, azt kirúgták, beleértve a megyei elnököt is. Engem is akkor hívtak vissza, majd váltottak le. Ezt egyébként megfellebbeztem, amikor a választmány elnökeként, az elkövetett szabálytalanságokat számba véve, új küldöttgyűlést hívtam össze, hogy – az alapszabály betartásával – ismételjük meg a választást – nyilatkozta Pethő.
Cseke Attila azt mondja: a múlt heti választmányi ülésen személyesen győződött meg arról, hogy nincs meg a kvórum (a 34 fős testületben ez legkevesebb 18 személyt jelent, de Cseke szerint csak 16-an voltak), de „ez nem zavarta” a vezetőket, leváltották Pethőt, kineveztek új választmányi elnököt, kizárták Bírót, mi több, az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való fúzióról döntöttek.
– Nem tudjuk, hogy mi szállta meg Mezei János pártelnököt, aki három hónappal ezelőtt még hallani sem akart az EMNP-ről, és azt se higgye senki, hogy mi eleve elutasítunk bármiféle egyezséget az EMNP-vel, bár valóban nem értjük, hogy ez mitől lett hirtelen ilyen sürgős. De akkor tartsuk be az alapszabályt, beszéljük meg, és azt követően hozzunk döntést – mondja Nagy Gábor.
Pethő István is azt hangsúlyozta, hogy „függetlenül attól, hogy kinek van igaza”, csak és kizárólag „a szabályok és törvények szerint” lehet eljárni. Úgy fogalmazott, hogy ez így „nagyon rossz állapot”, hisz nem egymás kaszabolásával, hanem a jelöltállítással kellene foglalkozni. Abban bízik, hogy legkésőbb év végéig „rendeződnek a dolgok”, mert máskülönben behozhatatlan hátrányba kerülhet a párt a választásokon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!