Véget ért a harmadik üveggyűjtés Sepsiszentgyörgyön

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 29., 00:122022. szeptember 29., 00:12

A hétvégén lezárult az idei utolsó üveggyűjtés, amelynek során a sepsiszentgyörgyiek italos vagy befőttes üvegekért cserében sört vagy vizet kaphattak. Máthé Lászlóm a TEGA Rt. igazgatója elmondta „A tavaly ősszel fogalmazódott meg a gondolat, hogy több üveggyűjtésre is lenne igény. Nekünk ez azért jó, mert a lécfalvi hulladék-feldolgozóban súlyra fizetünk: ha a vegyes hulladékba kerül az üveg, az anyagilag is teher, továbbá arra sincs esély, hogy újrahasznosítsák azt. Amióta hasonló akciókat tartunk, mindig nagy az érdeklődés és ez a hétvégén sem volt másképp. Ami szintén öröm, hogy annak ellenére, hogy nem kettő, hanem összesen három megmozdulás volt, elmondható, hogy a mennyiség sem csökkent, az éves átlagot tekintve pedig alaposan felülmúltuk az elmúlt évet.”

Összehasonlításként 2021-ben 124.585 kg üveg gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön, idén pedig 185.308 kg. „Kisebb-nagyobb eltérésekkel, de az üveggyűjtések során nagyjából azonos mennyiségű üveget veszünk át, ami számunkra is meglepetés volt, hogy a nyár során kevesebb volt a mennyiség, mint most, ősszel” – fűzte hozzá Máthé László.

Idén márciusban 66.674 kg, júniusban 56.634 kg, a szeptemberben pedig 62.198 kg üveget adtak le. Míg 2021-ben 2075 személy vett részt az akcióban, 2022-ben 2880-an éltek a TEGA által felkínált lehetőséggel. (Természetesen árnyalja a kérdést, hogy egyes résztvevők több akció keretében is adhattak le üveget.) A múlt hétvégén a sepsiszentgyörgyiek minden jel szerint inkább a sör iránt érdeklődtek, hiszen 85 százalékban azt kértek, a maradék 15 százalék pedig víz volt: számszerűsítve 10.545 doboz sört és 1787 palack vizet kaptak cserébe a leadott üvegekért.

TEGA Rt.-sajtóiroda

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés