Vasárnap az EU valamennyi tagországában megkezdődik a lakosság beoltása

Vasárnap az Európai Unió (EU) mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása.

Székely Hírmondó

2020. december 27., 10:382020. december 27., 10:38

Az Európai Bizottság a június közepén elfogadott oltóanyag-stratégiájában a beoltás ugyanazon a napon kezdődő tagállami megkezdését szorgalmazta, ennek érdekében az első adagokat szombaton kiszállították.

Az uniós országok vasárnap megkezdhetik az immunizálást, de dönthetnek úgy is, hogy 28-án vagy 29-én fognak hozzá.

Az Európai Bizottság hétfőn adott feltételes forgalombahozatali engedélyt a német BioNTech és az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett vakcina európai alkalmazására. Az oltóanyag az első EU-ban engedélyezett koronavírus elleni vakcina.

Az uniós bizottság azt követően engedélyezte az oltóanyag alkalmazását, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ugyanazon a napon a vakcina biztonságosságának, hatásosságának és minőségének vizsgálatán alapuló kedvező tudományos ajánlást fogalmazott meg.

Az engedélyezett oltóanyag szállítása december végéig, majd a következő hónapokban heti rendszerességgel folytatódik. A BioNTech és a Pfizer teljes oltóanyagkészletének kiosztása jövő szeptemberig fog tartani.

Az Európai Bizottság eddig az AstraZeneca (400 millió adag), a Sanofi-GSK (300 millió adag), a Johnson & Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (300 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Moderna (160 millió adag) vállalatokkal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket.

Az uniós oltóanyag-stratégiával összhangban az engedélyezést és az előállítást követően minden egyes vakcina egyidejűleg és azonos feltételek mellett áll majd a tagállamok rendelkezésére. Mivel az első hónapokban nem lesz elegendő adag ahhoz, hogy minden felnőttet beoltsanak, az első dózisokat a tagállamok által meghatározott elsőbbségi csoportok kapják, például az egészségügyben dolgozók és a 60 év felettiek.

A szállítást a nemzeti elosztási központokba a gyártók biztosítják. Az oltóközpontok közötti további elosztásról a tagállamok gondoskodnak, amelyek a lakosság immunizálásáért is felelősek.

Mindenki, akinek beadják a vakcinát, oltási bizonyítványt kap igazolásul. Ez a dokumentum egyebek mellett utazás során lehet hasznos. Lehetővé teheti, hogy egy másik országba érkezéskor ne legyen szükség tesztelésre, sem karanténra.

A BioNTech és a Pfizer december 1-jén nyújtott be feltételes forgalombahozatali engedély iránti hivatalos kérelmet. Az EMA már korábban, október 6-a óta folyamatos értékelés keretében elemezte a vonatkozó adatokat, ez tette lehetővé, hogy rövid időn belül tudta értékelni a kérelmet. Az EMA kedvező véleménye alapján az Európai Bizottság ellenőrizte a forgalombahozatali engedélyt alátámasztó valamennyi tényezőt, és a feltételes forgalombahozatali engedély megadása előtt konzultált a tagállamokkal is.

A BioNTech és a Pfizer oltóanyag-technológiája hírvivő RNS (mRNS) molekulákon alapul. Ezek segítségével ártalmatlan vírusfehérje-fragmentumok termelődnek az emberi szervezetben, így az immunválaszt alakít ki a későbbi, természetes fertőzések megelőzésére vagy leküzdésére.

Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett glikoprotein tüskék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, replikálja magát, és ezáltal okozzon betegséget. Az ember immunrendszere ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene.

A feltételes forgalombahozatali engedélyezés során a gyógyszerre vonatkozó engedély megadása a szokásos eljáráshoz képest kevésbé átfogó adatok alapján történik. Feltételes forgalombahozatali engedély megadása mérlegelhető, ha a gyógyszer azonnali rendelkezésre állásából származó előny egyértelműen meghaladja a kockázatokat.

A feltételes forgalombahozatali engedély megadását követően a vállalatoknak bizonyos határidőn belül további, a többi között a folyamatban lévő vagy új vizsgálatokból származó adatokat kell szolgáltatniuk annak megerősítésére, hogy az előnyök továbbra is meghaladják a kockázatokat.

Az Európai Bizottság november elején jóváhagyott egy másik, az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalattal kötött oltóanyag-beszerzéséről szóló szerződést is, amely első körben 80 millió adag vakcina megvásárlását teszi lehetővé. A Moderna mRNA-1273 néven ismert oltóanyaga lehet a második, amely feltételes forgalombahozatali engedélyt kap az EU-ban. A vakcina uniós alkalmazásra vonatkozó ajánlásáról január 6-án dönthet az EMA.

Eddig egyetlen más oltóanyaggyártó sem kért hivatalosan forgalombahozatali engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől. A folyamat felgyorsítása érdekében az EMA ennek ellenére megkezdte a Johnson & Johnson és az AstraZeneca által előállított vakcinák folyamatos értékelését.

Vasárnap reggel 9-kor Romániában is kezdetét vette az oltáskampány. Elsőként a Matei Balș járványtani intézet egyik asszisztensét, Mihaela Anghelt oltották be a koronavírus ellen.

"Ez a járvány végének a kezdete" - mondta Angel, miután megkapta a vakcinát, hozzátéve, hogy kiváltságosnak érzi magát, amiért ő lehetett az első személy, akit beoltottak Romániában.

"Nem fájt, ez volt a legkevésbé fájdalmas oltás, amit valaha kaptam" - fogalmazott az asszisztens, aki azt tanácsolta a romániaiaknak, hogy "nyissák jól ki a szemüket és oltassák be magukat, hogy megszabadulhassanak ettől a nehézségtől".

Az asszisztensnő annak az egészségügyi csapatnak a tagja, amely idén február 27-én kezelésbe vette az első koronavírussal fertőzött romániai lakost.

Első szakaszban az új koronavírus elleni küzdelem élvonalában dolgozó egészségügyi alkalmazottakat oltják be az ország 10 járványkórházában. Ezek a következők:

* Bukaresti Matei Balş járványkórház
* Brassói járványkórház
* Bukaresti Victor Babeş járványkórház
* Kolozsvári járványkórház
* Konstancai járványkórház
* Craiovai Victor Babeş járvány- és tüdőkórház
* Iaşi-i járványkórház
* Nagybányai Nicolae Ruşdea tüdőkórház
* Suceavai Szent János sürgősségi kórház
* Temesvári Victor Babeş járvány- és türdőkórház és szívgyógyászati intézet.

Az első tízezer COVID-19 elleni oltás pénteken érkezett Romániába, és a bukaresti Cantacuzino intézetben raktározták el.

Ebből az adagból 100 adag vakcinát a brassói, 600-at a fővárosi Matei Balş, 530-at a fővárosi Victor Babeş, 375-öt a kolozsvári, 170-et a konstancai, 90-et a craiovai, 260-at a iaşi-i, 210-et a nagybányai, 250-et a suceavai, 450-et a temesvári kórház kapott.

Az Európai Bizottság és a BioNTtech/Pfizer között megkötött szerződés alapján Románia több mint tízmillió adag vakcinához juthat hozzá.

(MTI/Digi24)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés